Erőss Zsolt és Kiss Péter tíz évvel ezelőtti tragédiája egy érát is lezárt

Tíz évvel ezelőtt történt a magyar hegymászás egyik legsúlyosabb és legemlékezetesebb tragédiája, a 8586 méter magas Kancsendzönga megmászása után, 2013. május 21-én ereszkedés közben életét vesztette Erőss Zsolt, Magyarország legeredményesebb és legismertebb, valamint Kiss Péter, hazánk legígéretesebb magashegyi hegymászója.

Az előző napi csúcssiker után még semmi sem jelezte, hogy hamarosan minden rosszra fordul, a hegy legmagasabb pontjáról május 20-án, délután hat óra előtt mindketten vidáman jelentkeztek be és meg is kezdték az ereszkedést. Négy órával később – az akkor már lábprotézissel mászó – Zsolt újra hívta az alaptábort azzal a rossz hírrel, hogy jócskán legyengült, lemaradt Pétertől, nem tud továbbmenni, és maga is meglepődött az állapotán, mert még sohasem fordult elő vele hasonló. A lassú haladás és a kimerültség miatt 8300 méter magasan töltötte az éjszakát a „halálzónában”, ahol az ember minden egyes percben a túlélésért küzd. Félóráként beszélt rádión Kollár Lajossal, az alaptáborban tartózkodó expedícióvezetővel, összeszedte magát és hajnalban újra elindult lefelé.

Egy óra múlva megint beszéltek és meglepetésre az első himalájai expedícióján részt vevő Kiss Péter újra ott volt Zsolt mellett, amire nincs más magyarázat, mint hogy visszamászott érte, ami nagyon szokatlan bajtársiasság a Himalájában. Próbált életet masszírozni belé, és együtt folytatták az utat lefelé. Közben Kollár lentről a mentést szervezte, beszélt serpákkal és a fent lévőkkel is, de senki sem tudott vagy akart segíteni. Közben lavina vitte el a kettes tábort az ott tartózkodó koreai expedíció egy részével együtt, így a figyelem és az erők megoszlottak, ami ugyancsak megnehezítette a mentést.

A rádiózás igazán csak reggel nyolc órakor indult be, Péter akkor már előrement, ám valószínűleg elfáradt, kicsúszott és lezuhant, Zsoltnak pedig már a látás és a beszéd is nehezére esett, s 8100 méter magasan egy sziklánál elaludt. Később felébredt és elindult a négyes tábor felé, de soha többé nem látták. Miután a felkutatásukra induló serpák a 7600 méteren fekvő négyes táborban és környékén nem találták meg őket, biztossá vált, hogy mindkettejükkel tragédia történt, és május 22-én befejezték a keresésüket.

„Egyesek szerint nem lett volna szabad Pétert ilyen magasra vinni. Pedig az egész táborrendszerből ő volt az egyik legjobban teljesítő mászó. A szerződése is úgy szólt, hogy ha hétezer méter után nem bírja, nem megy feljebb. Sok magyar és külföldi hegymászót mégis zsebre vágott a teljesítményével. Őt a szíve vitte vissza: olyat tett, amit nem lett volna szabad. Ha akkor bekapcsolja a rádiót, lebeszélem róla. De nem kapcsolta be” – mondta Kiss Péterről Kollár Lajos a hazatérése után.

Húsz évvel ezelőtt indult a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat, amelyet Erőss Zsolt, Kollár Lajos és Mécs László hívott életre 2003-ban azért, hogy pótlólagos oxigén használata és serpakíséret nélkül mind a tizennégy nyolcezres hegy csúcsát meghódítsa magyar mászó.

A sorozat a legjobb és legtapasztaltabb magyar expedíciós mászókat „szólította meg”, és tíz éven át világszinten is sikeresnek számított. Összesen tizennégy sportembert juttatott fel nyolc himalájai csúcs valamelyikére: a Gasherbrum II-re (8035 méter, 2003), a Dhaulagirire (8167 méter, 2006), a Gasherbrum I-re (8068 méter, 2007), a Broad Peakre (8051 méter, 2007), a Makalura (8481 méter, 2008), a Manaszlura (8156 méter, 2009), a Lhocéra (8516 m, 2011) és a Kancsendzöngára (8586 m, 2013).

A 2013-as tragédiával azonban lezárult a sorozat, ahogy Mécs László fogalmazott egy 2019-ben adott interjújában:  „Erőss Zsolt nélkül már nem lehet ugyanúgy folytatni...”   Rávilágítva, hogy valóban Erőss volt az expedíciók potenciális csúcsmászója, még azután is, hogy 2010-es lavinabalesete után térd alatt amputálni kellett a jobb lábát. De nem csak a hiánya hozott létre űrt a magyar expedíciós hegymászásban, egyszerűen nem volt itthon olyan kaliberű mászó, akivel a vállalkozást folytatni lehetett volna, a régi tagok más célt találtak vagy családot alapítottak, Kiss Péter pedig az új generáció egyik legtehetségesebb tagja volt, korai halálával végleg bezárult egy kapu.

Egy korszak is véget ért a magyar hegymászásban, később ugyanis esély sem volt rá, hogy hasonló vállalkozás szárba szökkenjen – és törekvés sincs rá. Vannak manapság is szép mászások, az Eseményhorizont és a Kalifa próbálkozott is expedíciósorozat összehozásával, amit egyrészt megakasztott a koronavírus-járvány, másrészt a nyolcezreseket tekintve egyre nehezebb hosszú távú célokat megfogalmazni. Főként azután, hogy Suhajda Szilárd 2019-ben feljutott a K2-re, a legnehezebb nyolcezresre, és jelenleg a Mount Everest pótlólagos oxigén nélküli megmászásával próbálkozik, folytatva a magyar hegymászás régi és szép hagyományát, a „tiszta mászást”. De Varga Csaba, Klein Dávid és Lengyel Ferenc nevéhez is szép nyolcezres csúcsmászások, ígéretes próbálkozások fűződtek az elmúlt években, ami azt is mutatja, hogy a hazai expedíciózás azért továbbra is létezik.

De a klasszikus vonal, amilyen a Magyarok a világ nyolcezresein sorozat volt, Erőss Zsolt és Kiss Péter kaliberű egyéniségekkel, a sportág minden nehézségével és szépségével együtt, nem csak hazánkban van kiveszőben. Az egyre nagyobb összegeket kérő és a himalájai hegyeket szinte kisajátító kereskedelmi expedíciószervező cégeknek „köszönhetően” már a világban is egyre inkább háttérbe szorul, ezzel párhuzamosan tűnnek el a régi hegymászóértékek is.

Az elmúlt évtized viszont itthon bebizonyította, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke örökké velünk marad.

(A szerző öt éven át és hat expedíción (2008–2013) keresztül volt a Magyarok a világ nyolcezresein sorozatának sajtófőnöke.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 20-i lapszámában jelent meg.)