Torna: a kapitány szerint több van a férficsapatban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 15:49
null
Kovács István szerint a világbajnokságon még jobb lesz a csapat (Fotó: NS-archív)
Megszerezte az őszi kvalifikációs világbajnokságon való indulás jogát a magyar férficsapat az antalyai kontinensviadalon – a keddi selejtezős nap történéseiről és tanulságairól Kovács István szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

 

Amiért mentek, megszerezték, hiszen férficsapatunk indulhat az őszi kvalifikációs világbajnokságon.
Valóban: teljesítettük a célunkat. Ugyan voltak rontásaink, becsúszott egy-két pontatlanság a gyakorlatokba, de nem aggódom, ezeket a hibákat ki tudjuk javítani a világbajnokságra, és ott még jobbak lehetünk. Bár előzetesen is elmondtam, szeretném hangsúlyozni, hogy ezt az eredményt úgy értük el, hogy két alapemberünk sérülés miatt hiányzott a csapatból.

Erről a fiúk is beszéltek a tegnapi selejtező után: tényleg ennyire rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére az, hogy Kardos Botond és Tomcsányi Benedek megsérült?
Nemcsak az Európa-bajnoki szereplés, hanem a felkészülés során is éreztette ez a hatását. Magukba zuhantak a srácok, megviselte őket társaik kiesése, nehéz volt felrázni őket. Összeszokott kis csapat a mieink, ezek a fiúk ifikoruk óta tornáznak együtt – ilyen csapatszellemmel nem találkoztam eddig, pedig azért néhány éve már benne vagyok a magyar tornasportban.

A sérülések és a hiányzók miatt volt önben némi félsz az Európa-bajnoki rajt előtt?
Nem, mert bíztam a fiúkban. Tudtam, hogy nagyon sokat dolgoztak, és reméltem, hogy a két alapemberünk, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián összekapja magát – ez így történt, és emellett a társak is hozták magukat.

CSAK EGY SZEREN INDULT

Vecsernyés Dávid szerspecialistaként utazott Antalyába, végül csak nyújtón indult az Eb-n, és a tizedik helyen végzett. A szabályok értelmében akkor sem indulhatott volna a szerenkénti fináléban, ha történetesen nyolcadikként zár, hiszen országonként csak két tornász indulhat minden döntőben, ezen a szeren pedig Balázs Krisztián a negyedik, Mészáros Krisztofer a hetedik lett a selejtezőben.

„Vecsi megcsinálta a gyakorlatát, mint az utóbbi időszakban minden alkalommal, amikor téthelyzetben lépett pódiumra. Szerintem a kiviteli pontszámából túl sokat vontak le a bírók, de ha nem így történik, akkor sem biztos, hogy megelőzi Krisztofert és Krisztiánt. Ettől függetlenül Vecsernyés Dávid teljesítette az elvárásokat” – mondta el a kapitány.

Ráadásul jött egy fiatal fiú, Molnár Botond, aki pályafutása első felnőtt Európa-bajnokságán indult, és rögtön bejutott az egyéni összetett fináléjába.
Megmondom őszintén, ezt nem hittem volna, hiszen Boti számára nagy váltás volt átlépni a junioroktól a felnőttek közé. Úgy gondoltam, megilletődött lesz Antalyában, ahol a példaképeivel, nagy tornászokkal utazott együtt, velük tornázott a teremben, de nem így történt. Ilyenkor ismeri meg igazán az ember a sportolót, ezek a helyzetek mutatják meg, milyen is valójában, nos, úgy tűnik, van még egy tehetséges, sokra hivatott tornászunk.

A selejtező során aggódott? Volt olyan szer, amelyiktől tartott?
Mindig attól a szertől tartok, amelyikről tudom, nem feltétlenül biztosak a gyakorlataink. Ez kedden a lólengés volt, ezen a szeren jelenleg nem tartozunk a legjobbak közé.

Mondja ezt Berki Krisztián edzője?
Hát, ez van...

Egyébként a verseny közben számolgattak, figyelték, hol tartanak, melyik szeren hogyan kell teljesíteni, hogy megszerezzék a tíz világbajnoki indulás jog egyikét?
Azt nagyjából tudja az ember, hány pontot kell elérnie a csapatnak ahhoz, hogy ne kelljen izgulni. Az Eb előtt azt mondtam, ha elérjük a kétszáznegyven pontot, valószínűleg meglesz a vb-kvóta. Ahhoz, hogy így legyen, szükség volt arra, hogy egy szeren ne rontsanak ketten. Nem fogott ki rossz napot a csapat, de ennél több van a srácokban.

Mindezek ellenére nyújtón kiemelkedőt alkotott Balázs Krisztián és Mészáros Krisztofer is, hiszen mindketten döntőbe jutottak. Ez benne volt a pakliban?
Nem. Bár azt tudtam, ha szépen megcsinálják a gyakorlataikat, arra jó pontszámokat kaphatnak. Nem is tudom, volt-e valaha olyan, hogy két magyar jutott ezen a szeren döntőbe egy Európa-bajnokságon.

Lehet ebből érem a vasárnapi szerenkénti fináléban?
A legfontosabb, hogy mindkét fiú megcsinálja a gyakorlatát, akkor senki sem lehet csalódott – sem ők, sem mi, edzők, sem a szurkolók. De ha Balázs Krisztián olyan szép gyakorlatot csinál a vasárnapi döntőben, mint a keddi selejtezőben, bármi megtörténhet.

Az egyéni összetett fináléjába is két magyar jutott: Molnár Botond mellett Mészáros Krisztofer is ott lesz csütörtökön a legjobb 24 között. Ott mire számít a kapitány?
A szerdai edzésen a fiúk a keddi hibáikat javították – ez mindig fontos, hiszen így van esély arra, hogy a következő alkalommal ne rontsák el ugyanazt az elemet. Nem jósolgatnék, csak annyit jegyeznék meg, hogy Mészáros Krisztofer képes nyolcvanhárom pontot tornázni a hat szeren, azt pedig meg kell nézni a tegnapi eredménysorban, ez mire lehet elég.

Egy ilyen nagyszerű nap után ugye jó a hangulat a csapat táján?
Igen, természetesen jó a hangulat, a fiúk beszéltek az otthon maradó sérült társaikkal is, ez sokat elmond arról, milyen csapatunk is van valójában.

Legfrissebb hírek

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

Torna
2025.01.12. 20:14

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – képgaléria

Torna
2025.01.09. 19:12

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

Torna: a felnőttek között is érdemes lesz odafigyelni Zámbori Zalára

Utánpótlássport
2025.01.04. 17:08

A legnagyobbak búcsúznak Keleti Ágnestől, köztük Nadia Comaneci

Torna
2025.01.04. 09:20
Ezek is érdekelhetik