Öttusa-vk: Réti Kamilla 17. lett Ankarában

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 13:25
null
Réti Kamilla a 17. helyen zárt (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Réti Kamilla a 17. helyen végzett az öttusázók idei világkupa-sorozatának második állomásán, Ankarában.

 

A törökországi vk-n a nők 18-as döntőjében ő volt az egyedüli magyar, Alekszejev Tamara az elődöntőből nem jutott tovább.

A verseny kedden kezdődött a selejtezővel, a 76 fős mezőny három csoportban küzdött, a továbbjutás mind a két magyar indulónak összejött. Ezt követte a szerdai körvívás, melyben Réti 24 győzelmet aratott és csak 11 ellenfelétől kapott ki, ezzel a mezőny legjobbja volt. Nem sokkal maradt el tőle Alekszejev, aki 22/13-mal zárt. Ezt az eredményt továbbvitték a csütörtöki elődöntőbe, ahol két 18 fős csoportban zajlott a verseny, és az első kilenc-kilenc hely ért finálét. A legjobb 18-ba kettejük közül Réti került be.

A szombati döntőt a körvívás eredményével kezdték az öttusázók. Réti Kamilla a szerdai kiemelkedő teljesítményével az első helyről indult, a lovaglásban viszont mindjárt el is szállt az esélye a jó eredmény elérésére, mert nem tudott végigmenni a pályán, azaz pont nélkül zárta ezt a számot.

Martinek János szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy nem volt könnyű lovaglású a lova, de azért meg lehetett volna oldani vele a feladatot.

„Kevés volt a csizma, és nem tudott jó kontaktot tartani, mert a keze is üres volt” – utalt arra, hogy határozottabb lovaglásra lett volna szükség.

Réti lova a 4-es akadálynál egyszer, majd az 5-ös A eleménél kétszer tört ki, ami nulla pontot vont maga után, mert három kitörésnél vége szakad a menetnek, ráadásul egy akadályt legfeljebb kétszer lehet meglovagolni.

A magyar döntős a bónuszvívásban négy pluszpontot szerzett, a 200 méteres úszásban a 2:35.32 perces idejével 18. lett, így a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást is ebből a pozícióból kezdte meg. Végül egy olyan ellenfelét sikerült megelőznie, aki szintén pont nélkül zárt a lovaglásban. A kombinált számban 12:07.10 perccel a 12. időt érte el.

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, ANKARA

1. Ieva Serapinaite (litván) 1386 pont
2. Rebecca Langrehr (német) 1384
3. Mariana Arceo (mexikói) 1380
...17. Réti Kamilla 1062

A férfiak döntőjét délután rendezik, három magyarral a mezőnyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik