Népsport: nyolcvan éve született Fenyvesi Csaba

Öt éve, szintén a születésnapja okán szerepelt már ezeken a hasábokon (Népsport, 2018. április 9.), teljes pályafutását felidéztük, ezúttal két esztendő, 1968 és 1972 kerül terítékre, amikor Mexikóvárosban (csapat) és Münchenben (egyéni és csapat) olimpiai bajnok lett.

Jól indult az esztendő 1968-ban Fenyvesi Csabának, köszönhetően a lengyel képes sportlapnak. A Sportowiec szerkesztője, Jerzy Jabrzemski szokás szerint közzétette elfogultan is valós vívó-világranglistáját, a párbajtőrözőknél az 1967-es montreali világbajnokság győztese, a szovjet Alekszej Nyikancsikov került az élre, mögötte vb-második honfitársa, Hrihorij Krissz, ám a harmadik helyre Fenyvesit sorolta, miközben ő Montrealban ötödik lett.

Ezzel, s azzal együtt, hogy rendre az első háromban volt a különféle versenyeken, nem sok szó esett róla itthon. Bővebben csak az olimpiai készülődés során kapott szót. A Tatán készülő vívókról azt írta a Népsport, hogy szeptember utolsó hetében levívták a teljes olimpiai programot. „Nem is akárhogyan. Nekünk, utazó embereknek nem lehetett kiesni, illetve, ha megvertek bennünket, akkor is folytatni kellett a versenyt” – idézte fel Fenyvesi.

A mexikóvárosi olimpikonokat bemutató napi négyszereplős Népsport-sorozatban (Olimpiai arcképcsarnok)a 33. részben tudhat meg róla többet az olvasó. „Tavaly valósággal berobbant a legjobbak közé tőrben és párbajtőrben egyaránt, s egyedülálló teljesítményként mindkét fegyvernemben kiérdemelte világbajnoki kiküldetését. Montrealban sem vallott kudarcot, párbajtőrözőink közül egyedül verekedte be magát a döntőbe, a csapattal pedig 3. lett. Technikailag jól képzett, szívós, hihetetlen idegekkel megáldott versenyző. Az egyetemen egy vizsgája van még hátra a doktori cím elnyeréséhez”      – így a bemutatás.

Aztán már az olimpia. Csak félig optimista. „Valahogy nem érzem, hogy az egyéniben jól fogok vívni. Tavaly éreztem, most nem. Viszont a csapatban nagyon bízom. Jó most, nagyon jó a csapat”– mondja, s jól érezte. Egyéniben valóban kiesett, miközben Nyikancsikovot legyőzte, az osztrák Herbert Polzhubertől kikapott („Ki érti ezt?”– kérdezték sokan, joggal).

De aztán csapatban... Örökös mestere, Bay Béla rendre joggal bízott a megérzéseiben, most sem csalódott. Mert B. Nagy Pál ugyan kitűnően vívott az előcsatározások során, mégis Fenyvesit tette be a Szovjetunió elleni döntőben. A vége 7:4 ide, olimpiai bajnoki cím, Fenyvesi három győzelmet szerzett – három asszóból.

Aranyéremmel a zsebében azonnal érdekesebb lett mindenkinek. Persze nemcsak ő, az egész csapat. A Thália Színház igazgatósága például bérlettel lepte meg az öt fiút (mellette Kulcsár Győzőt, Nemere Zoltánt, Schmitt Pált és B. Nagy Pált), kétszemélyessel persze. „A feleségem volt ez első, aki észrevette. Rögtön kommentálta is: »Látod, van azért, aki a szívén viseli a sorsomat, nem úgy, mint te. Aki törődik vele, hogy eljussunk néha a színházba is.« Igaza van... De... Mindketten vizsgáztunk, tanultunk, én emellett készültem az olimpiára, és mit tagadjam, azt hiszem, egyszer, egyetlenegyszer voltunk színházban az elmúlt évadban”– mesélte az ajándékról.

Négy évvel később, 1972-ben már inkább a középpontban volt. Főként, hogy tőrben is maradandót produkált. Válogatókat nyert, és ő az esztendő magyar bajnoka. Feltett szándéka, hogy a müncheni olimpián a tőrcsapatban is vív. Indoka: „Ha nem érezném úgy, hogy a férfi tőrcsapatnak esélye van az olimpián, és nem érezném, hogy esélyeit talán velem meg tudja valósítani, akkor egy lépést sem tettem volna tőrben. Ami ezenkívül inspirál: a Kamuti testvérekkel laktam egy házban. Jenő példájára kezdtem el vívni, s Jenő volt számomra a példakép. Mindig az volt az álmom, hogy egyszer vele egy csapatban nyerjek olimpián vagy világbajnokságon. Lehet, hogy kicsit naivul hangzik, de még mindig nem adtam fel, hogy valóra váltsam az álmomat. És véleményem szerint, ennek a tőrcsapatunknak München lesz az utolsó nagy lehetősége. Ezért szeretnék vívni benne!”

Végül vívhatott tőrben is, de a csapat (vele a két Kamuti, Jenő és László, Marton István és Szabó Sándor) a negyedik helyen végzett. „Ez nagy kudarc volt!” – emlegette mindig.

Ha saját magát csak részben, mindenki mást teljesen kárpótolt párbajtőrben Fenyvesi Csaba. Hatalmas munka állt mögötte, Tatán, az edzőtáborban hosszasan iskolázott mesterével, Bay Bélával, aztán Schmitt Pál hívta, és azonnal leállt vele asszózni. Schmitt utána felvázolta a pillanatnyi helyzetet: „Én még egészséges vagyok. A legjobban Győző lába fáj, közepesen Osztricsé, enyhén Csabáé. Tehát világos, hogy Csaba fájlalja a legjobban, Osztrics közepesen és Győző a legkevésbé.”

Így állt tehát a Schmitt, Kulcsár, Osztrics, Fenyvesi négyes az olimpiára indulás előtt, ott viszont...

Kezdődött az egyénivel. A döntőbe Fenyvesi és Kulcsár került be, de a finálét egy nappal elhalasztották a Fekete Szeptember terrortámadása miatt. A két magyar sakkozott, kártyázott, uszodában volt – igyekezett agyonütni valamivel az időt. Aztán a döntőben Fenyvesi és Kulcsár kötött be először. Fenyvesi nyert (5:2), de 2:1-nél: „Ha Győző pengéje nem akad bele a sisakomba, megkapja a találatot. Furcsa, nagyon vegyes érzés volt ellene győzni”– mondta később Fenyvesi, s tény: Kulcsár fegyverhibája miatt úgymond, „nyugtalanító” találatok estek.

Nem tudni, mi lett volna, ha nem jár pórul Kulcsár, mindenesetre Fegyvesi olimpiai bajnoki címet érő lendületet kapott. Attól is, hogy – sokszor elmondta –, tudta, az lesz az aranyérmes, aki megnyeri kettejük csörtéjét. Fenyvesi a francia Jacques Brodin ellen úgy lépett pástra, hogy ha nyer, első, ha nem, Kulcsárral hármas a holtverseny. A vége 5:1 lett, nem volt mese.

A dobogón tehát két magyar állt, Fenyvesi és a bronzérmes Kulcsár. „Felhangzott a Himnusz, az olimpiai bajnok erősen tartotta magát, csak a szája széle remegett egy kicsit. Amikor később megkérdezték Csabát, miért tartotta vissza könnyeit, Kulcsár Győző azonnal kisegítette: »Nem erről van szó. Tériszonya van szegény fiúnak. Amikor magason áll, mindig így csinál... Most pedig valóban magason állt. Az olimpiai dobogó legmagasabb fokán.«”

Csapatban aztán jött az újabb arany. A Svájc elleni döntőben 8:4 ide, a négy fiú (Erdős Sándor, Fenyvesi, Kulcsár, Schmitt) két-két győzelmet aratva osztozott a sikeren. De Fenyvesi különleges volt, hiszen – ahogy 1968-ban Kulcsár Győző – egyéniben és a társakkal egyaránt olimpiai bajnok lett.

Ezek után érthető, hogy főszereplő volt a Népsport karácsonyi számában. A kérdésre – „Mit szeret a vívásban?” – így felelt: „Ezt így tulajdonképpen soha nem kérdezi meg magától az ember.... De ha valahol elkezdeném, akkor biztosan az a szellemi torna a legmegkapóbb, ami két vívó között mindig kialakul. Mondjuk, Kulcsár Győzővel vívok, és róla például tudom, hogy amikor előrejön, mindig kontrakvartszikszttel indul, én erre számítok, amikor megindul, gyorsan, még a második kvart elején rászúrok a csuklójára, igen ám, de ő tudta, hogy én ezt tudom, és erre készült, tehát kivédi a szúrásomat és folytatja. Már vert helyzetben vagyok, viszont engem sem ért azért teljesen váratlanul a dolog, tehát igyekszem behúzni a csőbe...”

A „szakma” után egy kis oldódás... A Népsport az írta, hogy Fenyvesi olyan művészien forgatta a pengét a páston, ahogy a szikét a műtőasztalon. Aztán egy olvasó megjegyezte, hogy na, ő abból nem kér, hogy Fenyvesi operálja... Senki sem értette a szerkesztőségben, ám aztán valakinek beugrott: a háromszoros olimpia bajnok – kórboncnok.