Öttusa: Martinek János irányítja a női válogatottat is

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 18:44
null
Martinek János irányítja az olimpiáig a női válogatottat is (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Megtalálta a megoldást a Magyar Öttusaszövetség elnöksége a női válogatott Kállai Ákos szövetségi kapitány távozásával bizonytalanná vált helyzetére, szerdától Martinek János a férfi mellett a női válogatott szakvezetője is.

Nehéz lett volna új szakembert bevonni a rendszerbe másfél évvel a párizsi ötkarikás játékok előtt, így Kállai Ákos női szövetségi kapitány lemondása után a Magyar Öttusaszövetség elnöke, Simicskó István Martinek Jánost, a férfi válogatott szövetségi kapitányát javasolta a női szakág élére is. A szakmai bizottság támogatta a koncepciót, hogy ugyanaz a szakember vezesse a nemzeti együttest mindkét nemnél. A legendás olimpiai bajnok és szakember minden eseményen ott volt a férfi csapattal, ahol legjobb női versenyzőink szerepeltek, ahogy a Magyar Öttusaszövetség válogatott keretnek biztosított edzésein, valamint az edzőtáborokban is, így alapjaiban véve jól ismerik egymást a női élversenyzőkkel, tehát öttusázóinknak nem egy tőlük idegen szakemberrel kell összecsiszolódniuk az olimpiai kvalifikációs időszak kezdetén. Az is indokolta ezt az irányvonalat, hogy miután Kállai és az elmúlt idényben minden nemzetközi versenyén érmes Gulyás Michelle viszonya megromlott, első számú női versenyzőnk felkészülését a válogatott szintjén ugyancsak Martinek felügyelte, ő volt az összekötő szakember a szövetség részéről, így az elnökség szerdai ülésén egyhangúlag fogadta el az előterjesztést, vagyis március 1-jétől is a női válogatott szövetségi kapitányi pozícióját is betölti.

„A női versenynapokon eddig inkább szurkolói és fotós szerep jutott nekem a nemzetközi megméretéseken, most az lesz a fontos, hogy szakmailag legyek jelen, és olyan munkát végezzek ebben a szerepkörben, amivel mindenki jól jár – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. – A női válogatórendszer más, mint a férfi, vannak például kiemeltek is, akik eddigi eredményeik alapján jobb helyzetből várják a szezont a többieknél. Most konzultálnom kell az elődömmel, hogy minél mélyebben megismerjem a kialakítás hátterét, hiszen ezt az elnökség már elfogadta, így végig kell vinnem az olimpiai cikluson. A legnagyobb különbség a férfiakhoz képest egyébként az, hogy a női versenyzőkkel lelki síkon másképp kell bánni, mint a férfiakkal.”

Eddig Martinek János foglalkozott a férfi utánpótlással is, ám a friss döntés nyomán ezt a feladatkört leadja.

„Mivel a lovaglás helyett már most az akadályverseny kerül a programba a fiataloknál, az új versenyszám kiismerése olyan többletfeladatokat rótt volna rám, amelyeket a felnőtt férfi szakágon túl a női felvállalása mellett nem tudtam volna felelősséggel ellátni, így ezt az áldozatot meg kellett hoznom” – tette hozzá.

Az utánpótlás-irányítás kérdésének megoldása a következő lépés lesz. Mindemellett a Magyar Öttusaszövetség operatív vezetésének éléről április 1-jétől távozik Gallai István főtitkár, akinek helyét az olimpiai bajnok Mizsér Attila veszi át a jövő hónaptól. Teljesen azért nem kerül ki a szervezet rendszeréből a leköszönő szakember sem, bár a sportág életében betöltendő jövőbeli szerepének keretei még egyeztetés alatt állnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik