Birkózás: Szél Anna aranyérmes az U23-as Európa-bajnokságon

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.17. 19:27
null
Szél Anna aranyérmes! (Fotó: BSZ/UWW)
Losonczi Dávid aranya, Szőke Alex ezüstje és Pók Karolina bronza után pénteken újabb két magyar éremnek örülhettünk a bukaresti U23-as birkózó Európa-bajnokságon. Szél Anna (57 kg, Orosházi SBK) 2017-ben és 2018-ban már aratott Eb-győzelmet az akkori korosztályában, s most a 23 év alattiaknál is a kontinens csúcsára ért.

 

Itt már felnőtt-világversenyes dobogósok is bőven akadnak, például Szél döntőbeli riválisa, a vb- és Eb-2. ukrán Olekszandra Homenec. Ehhez képest az orosházi lány szenzációsan birkózott, a hajrában kétszer is fordított az álláson, a végső kavarodás és ukrán challenge utáni 6–6 neki kedvezett klasszis riválisával szemben. S azt se feledjük, hogy csütörtökön német, török és francia ellenfelén is át kellett verekednie magát, hogy végül a dobogó tetejére állhasson.

Szabados Noémi (72 kg, FTCs-KIMBA) bronzmérkőzésen volt érdekelt, ahol igen könnyedén (10–0, technikai tus) elbánt a román Paula Rotaruval, s pályafutása során immár harmadszor lett harmadik az U23-as Eb-n. A pénteken kezdő szabadfogásúak között Végh Richárd (97 kg, Érd-KIMBA) a szombati bronzmérkőzések egyikén lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53
Ezek is érdekelhetik