Birkózás: kötöttfogású klasszisaink csatáztak egymással (is) Dániában

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 21:01
null
Remek sikereket ért el a kötöttfogású birkózóválogatott Dániában (Fotó: MBSZ)
Nyolc érmet, köztük öt aranyat nyertek a magyar kötöttfogású birkózók a zágrábi Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési versenyen, a dániai Thor Mastersen, amely egyben az utolsó hazai válogatóviadalnak volt kikiáltva.

 

A legnagyobb izgalmakat 87 és 97 kilogrammban várhattuk, előbbi kategóriában a vb-bronzérmes, U23-as Eb-győztes Losonczi Dávid (ESMTK-KIMBA) az U23-as vb- és Eb-aranyérmes Takács Istvánnal (Honvéd), míg utóbbiban a 82 kilóban vb-harmadik, U23-as világbajnok Lévai Tamás (Honvéd) a vb-2., olimpiai ötödik, ugyancsak U23-as vb-győztes Szőke Alexszel (ESMTK-KIMBA) küzdött a címeres mezért. Mind a négy magyar sportoló csak győzelmet ért el a döntőig vezető úton, így az aranycsatában dőltek el a legfontosabb kérdések.

Mindkét összecsapás rendkívül kiélezetten alakult, végül Takács 2–1-re nyert Losonczi ellen, míg Lévai 2–2-vel, később szerzett ponttal diadalmaskodott Szőke felett.

A mindössze 17 esztendős, még csak juniorkorú 72 kilogrammos Lévai Levente (Honvéd) remek birkózással, többek között az egyiptomi származású, francia színekben versenyző vb-ötödik, Afrika-bajnok Ghanemet is legyőzve szerzett aranyérmet.

A 87-ről 82 kilogrammra váltó Szilvássy Erik (Csepeli BC) az Eb-ezüstérmes német Roland Schwarzot 3-1-re múlta felül a döntőben, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

A Honvéd Európai Játékokon ezüstérmes birkózója, Torba Erik a kötöttfogású 60 kilogrammosok között két svédet, egy dánt és egy németet múlt felül, az ő nyakába is aranyérem került.

Az Eb-harmadik Vitek Dárius (Honvéd, 130 kg) négy győztes és egy vesztes mérkőzéssel a harmadik helyen zárt.
Legfrissebb hírek

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
9 órája

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Losonczi ezüst-, Lévai Tamás bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.02.28. 21:43

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31

Lévai Levente: Nem nagyképűségből mondom, de felnőtt Európa-bajnok szeretnék lenni

Birkózás
2025.02.12. 12:33

Lévai Levente olimpiai bajnokot vert, 19 évesen győzött Zágrábban

Birkózás
2025.02.09. 20:56

Peter Schmeichel az NS-nek: Nyomot akartam hagyni a futballban, s úgy érzem, ez sikerült is

Minden más foci
2025.02.05. 20:49

Zágrábban folytatódik Losonczi, Takács és Lévai csatája

Birkózás
2025.02.04. 18:30
Ezek is érdekelhetik