Vári Attila kikerült a TF kuratóriumából, Sós Csaba váltja

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 09:51
null
Vári Attila lemondott tagságáról, Sós Csaba váltja (Fotó: Koncz Márton)
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya váltja Vári Attilát, a Magyar Vízilabda-szövetség korábbi elnökét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó kuratóriumában, miután Vári lemondott – adta hírül a TF.


A Testnevelési Egyetem fenntartója 2021. augusztus elsejétől a Testnevelési Egyetemért Alapítvány, az alapítványt a kuratórium irányítja. A kuratórium elnöke, Mocsai Lajos a TF hivatalos oldalán megerősítette Vári Attila lemondását, s elárulta az okokat is:

Vári Attila egyéb elfoglaltságaira, fontos feladataira, a hazai vízilabda-utánpótlás építésére kíván koncentrálni. Lemondását elfogadtuk” – mondta Mocsai, majd hozzátette, helyére Sós Csabát, a TF megkerülhetetlen oktatóját választották új tagnak.

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány ötfős Kuratóriumában így Mocsai Lajos elnök mellett Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdós, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Vida József üzletember, bankár és Sós Csaba kap helyet.

Tudományos munkatársként kerültem a TF-re, de még portásnak is mentem volna. Később tanár, majd tanszékvezető lettem. Megtiszteltetés ezt a közösséget a kuratórium tagjaként szolgálni" – idézte a Testnevelési Egyetem Sós Csabát, aki amellett, hogy a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, már negyven éve kötődik a TF-hez, és több mint harminc éve tanít is ott.

Legfrissebb hírek

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27

Virtuális focitornát hozott a gyermekotthonok lakóinak a digitális Mikulás

Egyéb egyéni
2024.12.06. 16:55

Sportrádió: A lényeg, hogy kezdjen el úszni, utána beszélünk – Sós Csaba Milákról

Úszás
2024.01.02. 17:34

Párizs 2024: Sós Csaba két érmet, köztük egy aranyat remél az úszóktól

Úszás
2024.01.01. 18:35

Úszó-vb: olimpiai A-szinteseink úszhatnak Dohában – itt a névsor

Úszás
2023.12.22. 11:03

Úszás: „A párizsi olimpiát felejtse el mindenki Milákkal kapcsolatban”

Úszás
2023.12.19. 14:53

Úszás: Milák katasztrofális állapotban lehet – Sós Csaba

Úszás
2023.12.12. 20:03

Úszás: Egy perc alatt nem lehet a nagyokat pótolni! – Sós Csaba

Úszás
2023.12.12. 08:32
Ezek is érdekelhetik