Párizs 2024: Csehország és Észtország nem bojkottálja az olimpiát

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 15:00
null
A csehek ott lennének a 2024-es olimpián is (Fotó: Getty Images)
A Cseh Olimpiai Bizottság (COV) bejelentette, hogy a cseh versenyzők nem bojkottálják a 2024-es párizsi olimpiát, még akkor sem, ha azon indulnak orosz és fehérorosz sportolók.


A COV támogatja az ukrajnai agresszió miatt jelenleg hatályos szankciókat, amelyek miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság javaslatára az orosz és fehérorosz sportolók a legtöbb sportágban nem indulhatnak nemzetközi versenyeken – áll a csehek közleményében. – Nem gondolkodunk a párizsi játékok bojkottálásán.”

A prágai álláspontról az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál számolt be, hozzáfűzve, hogy hasonlóképpen foglalt állást az észt nemzeti olimpiai bizottság elnöke is. Urmas Söörumaa úgy fogalmazott, hogy országa nem fogja bojkottálni a jövő évi olimpiát, annak ellenére, hogy „abszurd” lenne az orosz sportolók részvétele, miközben Ukrajnát továbbra is háború pusztítja.

Az elmúlt napokban a balti államok közül Lettország és Litvánia, továbbá Lengyelország is a bojkott mellett tette le a voksát, ahogyan Ukrajna is kilátásba helyezte távolmaradását a párizsi játékokról orosz és fehérorosz részvétel esetén. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanakkor elutasította a bojkottal való fenyegetést, és enyhítve korábbi álláspontján a múlt hónap végén bizonyos feltételek mellett már elképzelhetőnek ítélte a két ország sportolóinak visszaengedését a nemzetközi viadalokra.

A NOB nézete szerint a semleges színekben való indulás egyik előfeltétele az, hogy az orosz és fehérorosz sportolók aktívan nem támogatják az ukrajnai háborút.

Az európai sportminiszterek várhatóan pénteken tárgyalnak a kérdésről nagy-britanniai találkozójukon.

Újabb hat orosz atléta kapott versenyengedélyt a WA-tól

A nemzetközi szövetség (WA) újabb hat orosz sportolónak adott versenyengedélyt, így jelenleg Oroszország 79 atlétája indulhat nemzetközi viadalokon.

A hétfőn nyilvánosságra hozott döntés szerint az eddigi 73-hoz a magasugró Nyikita Aniscsenkov és Nyikita Kurbanov, a távolugró Artyom Csermosanszkij és Danyiil Csecsela, valamint a hosszútávfutó Marina Kovaljova és a gyalogló Makszim Pianzin csatlakozott, így társaikhoz hasonlóan ők is versenyezhetnek semlegesként.

Valamennyi érintett orosz atléta engedélye a WA tanácsának következő, márciusi üléséig érvényes, a testület akkor határoz arról, hogy az év további részében is indulhatnak-e.

 

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Majoross Gergely: Volt azért néhány millió dollár különbség a keretek értéke között...

Jégkorong
2025.05.16. 06:59

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19
Ezek is érdekelhetik