Ökölvívás: az írek sem vesznek részt az idei világbajnokságokon

Vágólapra másolva!
2023.02.10. 16:06
null
Amy Broadhurst és Lisa O'Rourke a tavaly megnyert aranyérmekkel, amelyeket idén nem védhetnek meg (Fotó: Getty Images)
Az Egyesült Államok után Írország is úgy döntött, hogy nem küld csapatokat a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) idei férfi és női világbajnokságára.

Ennek következtében Amy Broadhurst és Lisa O'Rourke sem védheti meg címét Újdelhiben – írta pénteken az insidethegames.biz portál.

A két szervezet „az Olimpiai Charta tiszteletére és az IBA folyamatos kudarcaira” hivatkozva döntött így, mivel szerintük az orosz Umar Kremljov irányítási problémákkal küzd, sőt aggályaik a pénzügyi szabálytalanságokra és az átláthatóság hiányára is kiterjednek. A távolmaradási indokaik között az ukrajnai háború is szerepel.


Kremljov egyik közeli barátja, a legendás bokszoló Roy Jones Jr. közleményében csalódottságát fejezte ki a bojkott miatt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a távolmaradásról kizárólag a tisztviselők döntöttek.

„Személyesen fogom segíteni és támogatni azokat a válogatott ökölvívókat és edzőket, akik részt akarnak venni a világbajnokságokon” – mondta a korábban négy kategóriában is világbajnoki övet szerző bokszoló, aki amerikai és orosz állampolgársággal is rendelkezik.

Az idei IBA-világbajnokságok közül a nőit Indiában, Újdelhiben rendezik március 15. és 31. között, míg a férfiakét az üzbég fővárosban, Taskentben bonyolítják le május 1-től 14-ig.

Legfrissebb hírek

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
16 órája

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
20 órája

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
Tegnap, 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívó-vb: Kovács Kruzitó bravúrgyőzelemmel nyolcaddöntős!

Ökölvívás
2025.09.06. 23:39

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06
Ezek is érdekelhetik