Torna: Schmidt Ádám szerint van esély a világbajnokság megpályázására

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 20:56
null
Schmidt Ádám szerint van esély a torna-vb megpályázására is (Fotó: Dömötör Csaba)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint van esély rá, hogy Magyarország megpályázza a torna-világbajnokság megrendezését.

 

Az M1 aktuális csatornának adott interjújában elhangzott, hogy Magyarország 2021-ben labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzéseknek, 2017-ben és 2022-ben vizes világbajnokságnak, idén januárban férfi kézilabda Európa-bajnokságnak adott otthont, jövőre pedig Budapesten lesz az atlétikai világbajnokság.

Ennek kapcsán Schmidt közölte, nyilvánvaló, hogy a közeljövőben nagy, új világesemény idehozatalában nem gondolkodhatnak, a torna világbajnokság „talán az egyetlen olyan, amivel idézőjelben adósak vagyunk, nem is tartom teljesen kizártnak, hogy ez a következő néhány évben megvalósuljon” – mondta.

Az első torna-vb 1903-ban Antwerpenben volt, jövőre is a belga város ad otthont az eseménynek, 2026-ban Rotterdam lesz a rendező, a 2025-ös házigazda azonban még nem ismert.

„Igyekszünk minden olyan sporteseményt a lehető legmagasabb színvonalon lebonyolítani, amire a kormányzat támogatást ad, és a nemzetközi szövetség megbízza a honi szövetségen keresztül a magyar államot, hogy megrendezze. Nagyon jó hírünk van a világban e tekintetben, szívesen jönnek ide a nemzetközi szövetségek és bíznak bennünk” – vélekedett az államtitkár.

Hangsúlyozta, a korábban elnyert nagyobb rendezvényeket úgy akarják megvalósítani, hogy azok egy kicsit közelebb kerüljenek az emberekhez. Ez vonatkozik a budapesti atlétikai világbajnokságra is, amely az egészen világon a legnagyobb sportesemény lesz 2023-ban.

Schmidt elismerte, nem véletlen, hogy a 100 méteres férfi síkfutás döntőjét éppen a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án rendezik.

„Az sem véletlen, hogy aznap lesz a kalapácsvetés fináléja. Nagyon bízunk benne, hogy Halász Bence esetleg döntőbe tud kerülni, és ott a lehető legsikeresebb eredményt produkálja. A tíz nap során minden délelőtti és délutáni program egy ünnep lesz, a sport királynőjének ünnepe” – tette hozzá.

A 2023. június 30-án lejáró engedélyű taoprogram jövőjének biztosítása kapcsán felidézte, hogy a látvány-csapatsport támogatási adóprogramot 2011-ben vezették be, amikor meglátása szerint hozzávetőlegesen 3200 olyan sportszervezet volt Magyarországon, amely a lét és a nemlét küszöbén állt.

„Számukra életmentő volt ez a program. Ma az jelentene drámát, ha a program nem tudna folytatódni, mert akkor veszélybe kerülne a mindennapos működésük, és az a működési modell, amelyhez az elmúlt 11 évben hozzászoktak” – magyarázta.

Mint mondta, augusztus végén elkészült egy kormányelőterjesztés, amelyben a kormány támogatását kérték annak érdekében, hogy a program tovább folytatódhasson. A kormánydöntést követően tájékoztatták az Európai Uniót, hogy Magyarország folytatni kívánja ezt a programot. Hozzáfűzte, elvileg harmincnapos határidejük van, hogy érdemben válaszoljanak, vagy hiánypótlást kérjenek. Utóbbira még nem érkezett igény, ezért „okkal vagyunk bizakodóak, hogy ez a program folytatódhat” – nyilatkozta az államtitkár.

 

Legfrissebb hírek

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Minél több fiatal sportoljon! - az idei a Sportoló Nemzet tanéve lesz

Egyéb egyéni
2025.09.01. 13:07

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Harmadik alkalommal rendezték meg a Héraklész szakmai napot

Utánpótlássport
2025.08.30. 19:23

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2025.08.23. 19:08

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56
Ezek is érdekelhetik