Csupasport: az autójában lakott, most Mr. Olympiát nyerne

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 18:27
Címkék
„Óriási kar, láb, nagyszerűen kidolgozott mellizom, a válla azonban lehetne szélesebb és vastagabb, és akkor minden esélye meglenne a Mr. Olympia-győzelemre.” A testépítés egyik legismertebb alakja, Ronnie Coleman mondta ezt William Bonacról, akit előzetesen a negyedik helyre tippelt a decemberben rendezendő Mr. Olympián. Ugyanakkor az sem lenne meglepetés, ha esetleg megnyerné a versenyt.

A negyvenéves, ghánai származású holland sportoló veteránnak számít a mezőnyben, a legtöbbször az alázatosságát szokták kiemelni, és a Conqueror, azaz Hódító becenevet sem véletlenül kapta. Tinédzser volt, amikor a családja Ghánából Ausztráliába költözött, tizenhárom évesen stresszoldásként kezdett kondizni, majd idővel egyre jobb eredményeket ért el. Felnőttként volt egy kemény időszaka, amikor a munkáját és az otthonát is elvesztette, így az autójában aludt, ő azonban összeszedte magát, felállt a padlóról, és 2018-ban, illetve 2020-ban is megnyerte az Arnold Classicot.

A Mr. Olympiára készülő testépítőről a Csupasporton olvashatnak bővebben.

A szabadidős oldalon találnak cikket arról a láncdohányosról, aki egy maratoni lefutása közben elszívott egy egész doboz cigarettát.

 

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik