Öttusa Eb: négy magyar jutott a női verseny elődöntőjébe

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 20:34
null
Gulyás Michelle (Fotó: Dömötör Csaba)
Négy magyar, Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca és Guzi Blanka szerepelhet majd a női verseny elődöntőjében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

 

Kemény volt a selejtező a hat magyar lánynak a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon, hiszen hatan indulhattak országonként a női mezőnyben a magyar szövetség kérésére, ám az elődöntőbe már csak négyen juthattak tovább egyazon nemzet képviselői közül – selejtezőcsoportonként ketten.

Az A-csoportban Gulyás Michelle győzött, így könnyedén lépett tovább, ám úgy tűnt, Simon Sarolta és Erdős Rita között nagy verseny alakul ki, mivel a még alapvetően junior Erdős megnyerte a laser runt. Azonban annyi hátránya volt a korábbi versenyszámok miatt, hogy hendikeppel indult, így pedig nem lehetett tudni az összesített eredményig, hogy ő vagy Simon végzett-e előrébb közülük. Végül utóbbi a 16. lett csoportjában, míg a csepeli öttusázó az ötödik helyen zárt, így a júliusban junior Európa-bajnoki címet szerző 19 éves versenyző búcsúzott a selejtezőben. A B-csoportban sem volt hiány izgalmakból, ugyanis a még szintén utánpótláskorú Barta Luca toronymagasan harmadikként ért célba Guzi Blanka és Réti Kamilla előtt a futás-lövészet kombinált versenyszámban, mögötte a két másik lánynak hajtania kellett, mivel szoros volt közöttük az állás. Olyannyira, hogy pontegyenlőség alakult ki, s végül a hivatalos rangsor alapján, a nemzetközi versenyszabályzat szerint Guzi mehetett tovább a következő fordulóba, mivel ő ért célba előrébb a futás véghajrájában.

„Az alapvető elvárásokat teljesítette a női válogatott, hiszen a maximális négy versenyzővel kvalifikáltunk az elődöntőbe – kezdte az értékelést Kállai Ákos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Összességében viszont nagyon ki kellett futniuk magukat a lányoknak, mivel nemcsak a nemzetközi mezőnnyel, hanem egymással is versenyeztek. Nagy kérdés, hogy ez mennyit vesz majd ki belőlük a következő fordulókra nézve, Michelle viszont jó vívással és az úszással erős pozíciót harcolt ki magának, amellyel elegendő volt olyan futás is a továbbjutáshoz, amilyen egy selejtezőben jellemző a mezőnyre” – tette hozzá.

Arra is kitért, miben kell javulniuk a lányoknak a folytatásban, ha a fináléig akarnak menetelni.

„Ha Michelle úgy teljesít a csütörtöki rangsoroló vívásban, mint a szerdai selejtezőben, az nagyon biztató lehet a folytatásra, a többieknek viszont jobb teljesítményre lesz szükségük, hiszen ezt az eredményt továbbjutás esetén viszik magukkal a döntőbe is, ráadásul az sem mindegy, hogy kényelmesen jutnak-e tovább, vagy ismét hajtaniuk kell, hogy ott lehessenek a végelszámolásnál” – magyarázta a szakember.

A program csütörtökön a férfiselejtezővel és a női rangsoroló vívással folytatódik.

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik