„Betti szerint akkor tudom megnyerni, ha az egész vívást elengedem” – mondja Szilágyi Áron a közelgő tokiói olimpiáról feleségét idézve, közben a Bartók Béla úton csikorogva kanyarodik a 49-es villamos, a lámpák alatt viháncoló fiatalok sodródnak bele a budai éjszakába. A Bercsényi utca felől kései járókelők sietnek el a bezárt borkereskedés, zöldség-gyümölcsös és élelmiszerbolt lehúzott rácsai előtt, idősebb hölgy műanyag dobozban cipeli macskáját, ázsiai turista a budapesti bérbiciklik dokkolójánál bíbelődik, a tér bokrai közül tizenéves lányok lesik érdeklődve a vásznon villogó jeleneteket.
Az Egy mindenkiért portréfilm szabadtéri vetítése rendhagyó élményt kínál, az esti főváros nyüzsgő környezetében segít átélni egy különleges sportember, a háromszoros olimpiai bajnok vívó meghökkentően valóságos világát. A főszereplő fenti mondata a film utolsó perceiben hangzik el, amikor a B32 Parkmozi programjára kíváncsi néhány tucat néző a Gárdonyi téren már megjárta vele a csúcsokat, de még inkább a mélységeket. Muhi András Pires rendező alkotásának fókuszában ugyanis a riói olimpiát követő évek állnak, érzelmi végpontja pedig az egyéniben váratlan bukással, csapatban drámai módon elveszített döntővel végződő 2019-es budapesti világbajnokság. Az újabb megdicsőülést tartogató folytatás már kívül esik a dokumentumfilm által vizsgált időszakon, a Tokióban – kard egyéniben harmadszor – megnyert olimpia már csak a stáblistához hozzávágott, utólagos tájékoztatósorként jelenik meg. Furcsának tűnhet, de talán nem is igazán hiányzik, ha a hétköznapi küzdelmeket, örömöket, a nehézségekkel terhelt éveket a filmnyelv kínálta eszközök döbbenetes erejével dokumentáló filmalkotás dramaturgiai ívére gondolunk.
„Az fogalmazódott meg bennem a filmet nézve, hogy tényleg az élet a legjobb rendező – osztja meg velünk első benyomásait a B32 Galéria szabadtéri mozija után egy 36 éves néző, Czabalay László gépészmérnök. – A film készítőinek érdeme, hogy a történésekből a maguk természetességében tudták a legtöbbet kihozni. Érdekes volt belelátni egy versenysportoló életének kívülálló számára ismeretlen helyzeteibe, itt valahogy sokkal közelebbről mutatták be a főszereplőt, mint ahogy hasonló filmeknél szokás. Szilágyi Áron a film alapján rendkívül intelligens sportember, aki pontosan tudja, mit akar, mit miért csinál. Nincs különösebb kötődésem a víváshoz, de megérte eljönni.”
Ezen az estén igen vegyes közönség verődött össze, a Gárdonyi tér sarkán elkülönített moziszeglet székein helyet foglaltak – kezükben a jegy mellé kapott zacskó pattogatott kukoricával – idős párok, kisgyerekes apukák, takaróba burkolva összekapaszkodó fiatalok. A közönségből megszólítunk egy nyugdíjas hölgyet, aki környékbeli lakosként kedves barátnőjével választotta programnak a nyáresti kertmozizást.
„Igaz és hiteles film – mondja ki Pázsit Zsuzsa némi gondolkodás után a legtalálóbb jelzőket. – Lenyűgözően valóságos, ahogy bemutatja Szilágyi Áron testi-lelki igénybevételét, vívódásait. Róla pedig kiderül, hogy nagyon strapabíró ember, aki újra és újra képes felállni a vereségek okozta megrázkódtatások nyomán. Ezeket a helyzeteket csak most ismerhettük meg a maguk teljességében, a kívülálló mindössze az eredményeket látja. Óriási teljesítmény a készítők részéről, hogy képesek voltak éveken át nyomon követni a sorsát. Komolyan mondom, nem is láttam még ilyen filmet, ez a maga nemében nagyszerű.”
Így látta ezt a világ filmszakmája is: az Egy mindenkiért a közelmúltban elnyerte a második helyet sportfilm kategóriában a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) médiadíján, továbbá megkapta a Magyar Mozgókép-díjat egész estés dokumentumfilm kategóriában.
„Az idei parkmozi kínálatának összeállításakor az vezérelt bennünket, részben a társadalmi érintkezésekben érzékelhető covid-utóhatások miatt, hogy személyes és igaz történeteket helyezzünk fókuszba. Az első választásunk a Szilágyi Áronról készült Egy mindenkiért című filmre esett – világítja meg a szervezői oldalt Farkas Júlia, a nyári parkmozivetítéseket évek óta szervező B32 Galéria kulturális vezetője. – Szerettünk volna ragaszkodni a valósághoz, és ezzel összhangban áll, hogy vetítéseink során a vendégek, miközben a kivetítőn látják és fejhallgatóval hallgatják a filmet, egy villamos- és buszforgalomtól színes utca forgatagában élhetik át a történeteket. A Szilágyi Áron-film nekem a tavalyi olimpia személyes emléke miatt is felkeltette az érdeklődésemet. Tavaly már éppen indultam volna valahová otthonról, amikor elkezdődött olimpiai döntőjének a közvetítése. Mennem kellett volna, késésben voltam, de nem tudtam elszakadni a képernyőtől, végignéztem a győzelmét. Persze csúnyán elkéstem onnan, ahová siettem, mégis jól éreztem magam, az élmény bearanyozta az estémet.”
A Szilágyi Áronról szóló, Egy mindenkiért című dokumentumfilm szabadtéri vetítése közben a háttérben a budai tér névadójának, Gárdonyi Gézának (1863–1922) megvilágított szobra szolgáltatta a díszletet. A magyar irodalom klasszikus szerzője több művében érintette a vívást – többnyire valamely párbaj kapcsán –, a Magyar fővárosok című írásában például a következő érdekes esetet rögzítette: „A legelegánsabb ember egyébiránt Pálffy Viktor szenátor, akit, mint volt minisztériumi fogalmazót, a jövő század főispánjai között emlegetnek. Mint kitűnő vívó, egyszer Babó Emillel is megmérkőzött. Az első összecsapásnál mind a kettőnek eltörött a kardja. Erre elnevették magukat, és összeölelkeztek.” |