„Még egy olyan este, és valamennyien idegbetegek leszünk”  – aztán a vívók megnyugtatták Puskás Öcsit… 

Talán mondani sem kell, a tizedik olimpiai bajnoki cím, kardcsapatunk győzelme után ment a távirat Rákosi Mátyás elvtársnak. Abból az apropóból, hogy az aranyérmek tekintetében elértük a londoni első helyek számát. Az aranyérmes csapatból egyéniben Gerevich Aladár, Kovács Pál és Berczelly Tibor bejutott az elődöntőbe. Berczellytől ez azért volt bravúr, mert Kárpáti Rudolf az olaszok elleni csapatdöntőn izomszakadást szenvedett, egyéniben nem tudott a pástra lépni, ő ugrott be helyette.

A csoportvívás során Gerevich mellett ott volt az olasz Renzo Nostini és a szovjet Ivan Manajenko is. Történt, hogy a szovjet 5:3-ra legyőzte Gerevichet, mire egy olasz vezető odalépett Alihoz, s nem kevés gúnnyal megkérdezte tőle, barátja-e Manajenko, hogy így leadta neki a mérkőzést. Gerevich azt válaszolta, Manajenko ugyanolyan ellenfele, mint a többiek, sajnálja, hogy nem tudta legyőzni. Nem sokkal később a szovjet kardozó 5:0-ra lelépte Nostinit, mire Gerevich odaszólt az olasznak: „Úgy látszik, Manajenko Nostininak is barátja...”

Gerevich és Kovács simán, Berczelly kicsit „rozsdásan” jutott a kilences döntőbe, amely előtt vívóink visszatértek az olimpiai faluba. Puskás így fogadta a triót:   „Remélem, hogy az egyéni döntő már nem lesz olyan izgalmas, mint a csapatdöntő volt. Még egy olyan este és valamennyien idegbetegek leszünk.”   Kovács Pál igyekezett megnyugtatni Öcsit:  „Hogy ki nyeri a döntőt, azt még nem tudjuk, de mindent el fogunk követni, hogy hármunk közül kerüljön ki a győztes.”   Ekkor még ő sem tudta, hogy az egynemzetbeliek magyar csatáiból a legjobban kerül ki, mert előbb Berczellyt győzte le lélegzetelállító asszóban 5:4-re, majd Berczellyt 5:1-re lelépő, 1948-ban már egyéni aranyérmet szerző Gerevichet is 5:2-re. Minden jól alakult, s miután Kovács 5:1-re lemosta a pástról a belga Ballistert, a helyszínen szurkoló futballisták közül Lantos Mihály megjegyezte: „Így öröm vívódöntőt nézni! Most nem lesz szükség fejfájás elleni porokra, mint tegnapelőtt este volt.”

Kovács mögött Gerevich állt a második helyen, Berczelly a végén az olasz Gastone Daré legyőzé­sével feljött harmadiknak. Ahhoz, hogy Kovácsé lett az első hely, az is kellett, hogy 5:4-re legyőzze az olasz Vincenzo Pintont – ha nem sikerül, holtverseny alakult volna ki Gerevichcsel. A leendő bajnok 8 másodperccel a vívóidő lejárta előtt indította a döntő támadást... Bay Béla így kiabált örömében:  „Csúcs! Csúcs! Csúcs! Ilyen még nem volt ezen az olimpián. Három magyar áll majd a győzelmi emelvényen egymás mellett.”

Sebes Gusztáv is jött gratulálni a 12. aranyéremhez, s amikor ezt megemlítette Kovácsnak, újdonsült olimpiai bajnokunk azt válaszolta, úgy számolta, ő a 11. bajnokunk. Mire Sebes így válaszolt: „Te tévedsz. A 4x100-as női váltónk egy órával ezelőtt világcsúccsal nyerte meg a tizenegyedik bajnokságunkat.”

Igen, nagy dolgok történtek az uszodában: étvágygerjesztőnek Gyenge Valéria (a legjobb idővel), Novák Éva és Székely Éva is bejutott a 400 m-es gyorsúszás döntőjébe. A 4x100 m-es gyorsváltó fináléja előtt Rajki Béla szövetségi kapitány a jó váltásokra hívta fel a figyelmet. Novák Ilona másfél méteres előnye Temes Judit biztonsági váltása miatt mémileg csökkent, de váltónk második tagja megnyomta a végét, másfél testhossz­nyi fórral indította Novák Évát, aki ötméteresre növelte az előnyt. Utolsónak a 100 m-en győztes Szőke Kató ugrott a vízbe, s ugyan a holland és amerikai csapat 70 méterig lefaragott a hátrányból, Szőke jó hajrájával hét métert vert rá a második hollandokra, 4:24.4 perces világcsúccsal ért a falhoz. Novák Ilona többek között elmondta:  „Örülök, hogy előnyt tudtam szerezni Temes Juditnak és megtettem a kötelességemet.”   Temes:  „Sokkal jobban ment az úszás, mint az egyéni versenyben.”  Novák Éva tartott attól, hogy a délelőtti 400 gyors megviseli, de „olyan jó testi és lelki állapotban voltam azonban, hogy semmi fáradtságot nem éreztem” . Szőke:   „Üdvözletemet küldöm mindazoknak, akik bíztak bennünk és akiknek nem okoztunk csalódást.”

A női 400 m-es gyorsúszásban Gyenge Valéria 250 méternél robbantott, csaknem háromméteres előnnyel csapott a célba, mögötte Novák Éva is jól hajrázott, „ezúttal negyedszer kúszott fel a bajnokságot jelenő középső, főárbócra a magyar lobogó és a bal oldalon lévő árbócra is a magyar lobogót húzták fel”. Sikerét követően Gyenge arról beszélt, hogy még a versenyek előtti edzéseken is rosszul ment neki az úszás, de a döntőben már „a magam iramát úsztam, mint ahogy otthon szoktam. Éreztem, hogy mikor kell erősítenem, és a hajrában is nagyon jól ment” .

Vízipólósaink is jó úton jártak, Mexikó 13:4-es legyőzése után Egyiptomot 9:0-ra múltuk felül, a korábbi francia válogatott pólós, Henri Padou kijelentette:  „A magyar csapat játéka a régi nagy magyar vízilabda-válogatottra emlékeztetett engem.”   A szovjeteket Szivós István triplájával 5:3-ra vertük meg, Németország legyőzése (9:1) nem okozott gondot. Az elődöntő egyik négyes csoportjában (Hollandia, Jugoszlávia, Szovjetunió, Magyarország) a hollandok elleni 4:4 nem igazolta Padou szavait – 4:1-es magyar vezetésről egyenlített az ellenfél –, de Szivós István megjegyezte: „Azért még megnyerhetjük a bajnokságot.”   Ám az elődöntő utolsó csoportmeccsén, július utolsó napján is porszem került a gépezetbe, Jugoszlávia ellen is csupán egy pontot szereztünk (2:2).  „A mérkőzés után a magyar játékosok kissé leverten jöttek ki a vízből. Nyomban megállapították, hogy rosszul játszottak.”

Négy pont is elég volt a csoportelsőséghez, így a négyes döntőbe (Olaszország, Jugoszlávia, Egyesült Államok, Magyarország) jutáshoz. Fiaink 2:2-es félidő után 7:2-re lehengerelték az olaszokat, a három gólt szerző Szivós így értékelt:  „Sorsdöntő volt a harmadik gól. Ezután a csapat leküzdötte idegességét, és ettől kezdve már nyugodtan játszott.” Tegyük hozzá, a harmadik, Szittya Károly gólja emberhátrányból született! Az amerikaiak ellen a félidőben már 3:0-ra vezettünk, a vége 4:0 lett, Szivós ezen a találkozón is megdobta a maga három gólját. Az olimpiai bajnoki cím megnyerése mellett Vizvári György már előre is tekintett:  „Most már arra kell törekednünk, hogy a megszerzett elsőséget a jövőben se engedjük ki a kezünkből.”

Labdarúgóink az elődöntőben remek játékkal győzték le a londoni olimpiai bajnok, az 1950-es vb-n bronzérmes svédeket 6:0-ra. Szilvásy Miklós fején találta a szöget: „Ha csak megközelítőleg olyan jól játszotok a jugoszlávok ellen, mint a svédek ellen, minden valószínűség szerint győztök.”   Annak ellenére így lett, hogy Puskás Ferenc az első félidőben kihagyott egy 11-est, a másodikban viszont az ő góljával szereztünk vezetést, amit Czibor Zoltán nem sokkal a vége előtt megduplázott (2:0), a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Hidegkuti, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor tizenegy a tornán pályára lépő Budai II Lászlóval, Dalnoki Jenővel, Kovács Imrével és Csordás Lajossal olimpiai bajnok lett. Lóránt „több esetben ragyogóan szerelt”, Bozsik „egészen nagyvonalúan játszott” , Zakariás „mindenütt ott volt, ahol szükség volt rá”.

Nagyváltósúlyú ökölvívónk, London olimpiai bajnoka, Papp László öt ellenfelén verekedte át magát, aa negyeddöntőben a bolgár Szpaszov ellen pontozással nyert. Győzelmét így látta: „Lényegesen jobban ment, mint az eddigi mérkőzéseim során.”  Ugyanakkor olimpiai teljesítményéről összességében így vélekedett: „Sehogysem tudom azt adni, amire képes lennék. És nem tudom, mi ennek az oka. Valami beidegzési zavarnak kell lennie, mert ütéseim egy századmásodperccel rendszerint később indulnak, és így legtöbbjük elszáll a levegőben.”   Első ellenfelének az amerikai Webbnek erről más lehetett a véleménye, mert Papp egy balegyenest követő elhajlás után három, fejre mért balhoroggal taglózta le. Laci edzője, Adler Zsigmond szerint tanítványának az elődöntőben volt a legnehezebb dolga Herrera ellen. Noha az argentin bunyósra az első és a harmadik menetben is számoltak, nem adta fel. A Van Schalkwyk elleni finálé is úgy nézett ki, hogy az elődöntőben a szovjet Tyisint legyőző dél-afrikai nem húzza ki a három menetet, de végül talpon maradt. Laci nem ragozta túl a nyilatkozatát: „Ha a vége jó, minden jó!”

Igaza volt.