Golf: a LIV legnagyobb skalpja – Cam Smith is átszerződik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.10. 10:47
null
Cameron Smith sem tud ellenállni a szaúdi millióknak (Fotó: AFP)
Eddigi legnagyobb zsákmányát ejtette a szaúdi kézben lévő LIV golfszervezet a PGA-val szemben, a Telegraph szerint sikerült ugyanis átcsábítania a világranglistán második Cameron Smitht.

Az ausztrál állítólag több mint százmillió dollárt kap azért, hogy a jövőben a hagyományos sorozat helyett az új, szakadár széria versenyein induljon. Hivatalos bejelentés azonban még nincs,. Smith ugyanis részt vesz a PGA háromversenyes rájátszásán, amelynek fődíja 18 millió dollár.

A legutóbbi major versenyt, a skóciai The Opent júliusban megnyerő Smith a playoff egyik nagy esélyese, a világ egyik legjobb formában lévő golfozója, akinek elvesztése az eddigi legnagyobb csapás a PGA számára. A PGA ugyanis nem engedi a saját versenyein indulni azokat, akik aláírnak a LIV-hez.

Az új szervezet, amely a magasabb anyagi juttatáson kívül rövidebb, háromnapos tornákkal (mezőnyfelezés nélkül) és további kedvezményekkel csábítja a golfozókat, eddig a nagy nevek közül Dustin Johnsont, Phil Mickelsont, Bryson DeChambeau-t és Brooks Koepkát szerződtette. A következő versenye a PGA rájátszását követő hét végén, szeptember 2-től lesz Bostonban.

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

PGA: sorozatban harmadszor Scottie Scheffler lett az év golfozója

Egyéb egyéni
2024.12.11. 09:35

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30
Ezek is érdekelhetik