Vívás: Felbosszantottam magam, hogy ilyen szoros lett a döntő – Szilágyi Áron

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 21:04
null
Fotó: Facebook/International Fencing Federation
Egyetlen trófea hiányzott egyéni gyűjteményéből – hétfőn Szilágyi Áron teljessé tette kollekcióját, hiszen az olimpiai és Európa-bajnoki arany után vb-címet ünnepelhetett Kairóban. A siker után pedig nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

 

– Olyan sokszor beszélgettünk arról, hogy már csak a vb-címe hiányzik az egyéni gyűjteményéből, és a világbajnokság rajtja előtt azt mondta, nem úgy vág neki a kairói viadalnak, hogy nincs még arany – azt is elárulta, hogy nincs hiányérzete emiatt. Azt hiszem, mindezt csak kifelé mutatta, jól gondolom?
– Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen nem hazudhattam magamnak azt, hogy nem akarok nyerni a világbajnokságon, az önámítás lett volna. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy nemcsak az aranyat nem osztják ingyen, de még az érmeket sem, nagyon jól kell teljesítenem ahhoz, hogy odaérjek a dobogóra – ahhoz, hogy képes legyek legyőzni az ellenfeleimet, maximális koncentráció kell.

– Melyik volt a kulcsasszó a nap folyamán?
– Kettő is volt, az egyik a tizenhat között Szatmári Andris ellen, a másik pedig az elődöntőben a grúz Szandro Bazadze ellen – érdekes módon éppen ebben a két csörtében voltam a leginkább koncentrált, szerintem ekkor vívtam a legjobban. Ahol pedig úgy gondoltam, hogy könnyebben nyerhetek, na, ott kerültem néha nehéz szituációba…

– Vagyis beigazolódott, hogy nem adják könnyen a vb-címet. De legalább innentől nem froclizhatják, hogy Szilágyi Áron olimpiát tud nyerni, világbajnokságot nem.
– Hála istennek: remélem is, hogy a jövőben senki sem fogja azt mondani, hogy nem tudok vébét nyerni – örülök, hogy bizonyítottam az ellenkezőjét.

– Tizenöt éve ott volt minden világbajnokságon, és még döntőbe sem jutott az egyéni versenyeken – hétfőig. Bár tiltják az újságíróiskolákban, ezúttal mégiscsak fel kell tennem a kérdést: vissza tudja idézni az érzést, amikor bevitte az utolsó tust a döntőben?
– Nem igazán. Le kell ülepednie bennem ennek a napnak. Annyira felbosszantottam magam a döntőben, hogy nem tudok könnyebben nyerni, annyira felidegesített, hogy ilyen szoros lett az az asszó, hogy szinte meg kell erőszakolnom magam, hogy képes legyek örülni ennek a sikernek.

– Túl sok ideje nem lesz az ünneplésre.
– Nem, hiszen szerdán már jön a csapatverseny, de nem is baj, hozzászoktunk már ehhez a menetrendhez. De azért a családomat felhívom, hogy együtt örülhessek vele, aztán kialszom magam, és keddtől már a csapatviadalra fókuszálok.

Legfrissebb hírek

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Rajczy Imre-díjat kapott Szilágyi Áron

Egyéb egyéni
2024.12.03. 18:43

Davis-kupa: megérkeztek Kairóba, és már edzettek is a magyarok

Tenisz
2024.09.09. 18:23

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik