Vívás: Felbosszantottam magam, hogy ilyen szoros lett a döntő – Szilágyi Áron

– Olyan sokszor beszélgettünk arról, hogy már csak a vb-címe hiányzik az egyéni gyűjteményéből, és a világbajnokság rajtja előtt azt mondta, nem úgy vág neki a kairói viadalnak, hogy nincs még arany – azt is elárulta, hogy nincs hiányérzete emiatt. Azt hiszem, mindezt csak kifelé mutatta, jól gondolom?
– Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen nem hazudhattam magamnak azt, hogy nem akarok nyerni a világbajnokságon, az önámítás lett volna. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy nemcsak az aranyat nem osztják ingyen, de még az érmeket sem, nagyon jól kell teljesítenem ahhoz, hogy odaérjek a dobogóra – ahhoz, hogy képes legyek legyőzni az ellenfeleimet, maximális koncentráció kell.

– Melyik volt a kulcsasszó a nap folyamán?
– Kettő is volt, az egyik a tizenhat között Szatmári Andris ellen, a másik pedig az elődöntőben a grúz Szandro Bazadze ellen – érdekes módon éppen ebben a két csörtében voltam a leginkább koncentrált, szerintem ekkor vívtam a legjobban. Ahol pedig úgy gondoltam, hogy könnyebben nyerhetek, na, ott kerültem néha nehéz szituációba…

– Vagyis beigazolódott, hogy nem adják könnyen a vb-címet. De legalább innentől nem froclizhatják, hogy Szilágyi Áron olimpiát tud nyerni, világbajnokságot nem.
– Hála istennek: remélem is, hogy a jövőben senki sem fogja azt mondani, hogy nem tudok vébét nyerni – örülök, hogy bizonyítottam az ellenkezőjét.

– Tizenöt éve ott volt minden világbajnokságon, és még döntőbe sem jutott az egyéni versenyeken – hétfőig. Bár tiltják az újságíróiskolákban, ezúttal mégiscsak fel kell tennem a kérdést: vissza tudja idézni az érzést, amikor bevitte az utolsó tust a döntőben?
– Nem igazán. Le kell ülepednie bennem ennek a napnak. Annyira felbosszantottam magam a döntőben, hogy nem tudok könnyebben nyerni, annyira felidegesített, hogy ilyen szoros lett az az asszó, hogy szinte meg kell erőszakolnom magam, hogy képes legyek örülni ennek a sikernek.

– Túl sok ideje nem lesz az ünneplésre.
– Nem, hiszen szerdán már jön a csapatverseny, de nem is baj, hozzászoktunk már ehhez a menetrendhez. De azért a családomat felhívom, hogy együtt örülhessek vele, aztán kialszom magam, és keddtől már a csapatviadalra fókuszálok.