Párizs 2024: mindennap 11 ezer rendőr lesz szolgálatban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 17:06
null
Illusztráció: AFP
Napi szinten 11 ezer rendőr lát majd el szolgálatot a 2024-es párizsi olimpia idején a francia fővárosban – írja az MTI.

 

Gérald Darmanin belügyminiszter kedden ismertette, hogy drónellenes rendszerrel is védik majd a kereken két év múlva kezdődő és 2024. augusztus 11-ig tartó ötkarikás játékokon résztvevő sportolók, szurkolók biztonságát, valamint a helyszíneket.

A politikus szerint a megnyitó lesz a legnagyobb kihívás, mert ezúttal nem a központi stadionban, hanem a belvárosban, a Szajna folyó mentén, várhatóan 600 ezer ember előtt tartják majd az ünnepséget. Hozzátette: a Tour de France kerékpáros körverseny hagyományos júliusi időpontját át lehetne helyezni, mert ekkor minden biztonsági erőre szükség lesz az olimpia miatt, és az is kérdéses, hogy a háromhetes viadal a fővárosban ér-e véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik