Öttusa-vb: két jó, két gyengébb magyar eredmény a női verseny vívásában

Vágólapra másolva!
2022.07.28. 15:55
null
<strong>Gulyás Michelle</strong> a csoportjában a harmadik helyen áll (Fotó: Dömötör Csaba)
A négy elődöntős magyar közül kettő zárta pozitív mérleggel a körvívást az alexandriai öttusa-világbajnokság női egyéni és csapatversenyében.

 

A 70 fős mezőny szerdán a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a csütörtöki körvívás, amelynek eredményét magukkal viszik a versenyzők az elődöntőbe, majd az onnan továbbjutók a döntőbe is, emiatt ennek a számnak meghatározó a jelentősége.

A legjobban Simon Sarolta vívott a magyarok közül, ő – a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján – 22 ellenfelét legyőzte és csak 13-tól kapott ki, ezzel az A-csoportban a második-harmadik helyen áll. Ugyanitt Réti Kamilla a 13–15., 15 sikeres és 20 vesztett asszóval.

Eredményesen vívott a tavaly bronzérmes Gulyás Michelle is: 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt, ezzel a pénteki folytatás előtt a B-csoportban a harmadik. Vele egy mezőnyrészben szerepel Guzi Blanka, akinek korántsem ígérkezik könnyűnek a döntőbe jutás, mert vívásban 11/24-es mérlege lett, ami 17. helyet ér.

Csütörtök késő délután és este még a férfiak elődöntőjét rendezik.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
4 órája

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 20:32

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48
Ezek is érdekelhetik