Olimpia: 2036-ban Londonba vinné a játékokat a polgármester

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 10:46
null
London 2036-ban negyedszer is az ötkarikás játékok házigazdája lenne (Fotó: AFP)
Sadiq Khan, London polgármestere azt mondta, azon dolgoznak, hogy a brit főváros a jövőben ismét ötkarikás játékokat rendezhessen, és az legyen „minden idők legzöldebb olimpiája”.

London legutóbb 2012-ben adott otthont a világ legnagyobb sporteseményének, legkorábban pedig 2036-ban lehet újra házigazda, miután a következő három nyári olimpiának már megvan a helyszíne (2024 Párizs, 2028 Los Angeles, 2032 Brisbane).

„Londonban az a nagyszerű, hogy nem kell szennyezni a környezetet azzal, hogy új stadionokat építünk, új csarnokot a kerékpárnak vagy az úszásnak, mert minden adott” – nyilatkozott Khan a Sky Newsnak.

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: a tervek még korai szakaszban vannak, és a pályázatot a kormánynak és a Brit Olimpiai Bizottságnak is támogatnia kell.

London 1908-ban és 1948-ban is olimpiai házigazda volt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik