NOB: hétszeres olimpiai bajnok a sportolói bizottságban

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 17:46
null
Allyson Felix (Fotó: AFP)
Négy új tag került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába.

 

A NOB szerdai közlése szerint Allyson Felix amerikai atléta, Alistair Brownlee brit triatlonos, Oluseyi Smith kanadai atléta és bobos, valamint Masomah Ali Zada afgán kerékpáros került be a sportolók érdekeit képviselő testületbe. Megbízatásuk maximum nyolc évig szól.

Közülük Allyson Felix és Alistair Brownlee egyaránt meghatározó szereplője sportágának. Az amerikai atléta öt olimpián vett részt, 11 érmet szerzett, közte hét aranyat, utolsó nagy versenye a vasárnap véget érő világbajnokság volt az Oregon állambeli Eugene-ban. A brit triatlonos három ötkarikás játékokon indult, 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is aranyérmesként végzett.

Masomah Ali Zada személyében először került olyan sportoló a NOB-bizottságba, aki a menekültcsapat tagjaként vett részt olimpián. Az afgán kerékpáros 2017-ben Franciaországban kapott menedékjogot, és indult tavaly a tokiói játékokon.

Gyurta Dániel révén magyar tagja is van a sportolói bizottságnak, az olimpiai bajnok úszó helye 2024-ig biztos.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

A kiemelt szponzornak számító Toyota sem támogatja tovább az olimpiákat

Párizs 2024
2024.09.28. 08:50

NS-exkluzív: „Becsülöm Thomas Bach döntését” – Fürjes Balázzsal értékeltük a párizsi olimpiát

Párizs 2024
2024.08.13. 08:58

Sebastian Coe fontolgatja, hogy pályázik Thomas Bach székére

Párizs 2024
2024.08.11. 18:55

Ez most sajnos nem a páston dőlt el – Szilágyi Áron nem került be a NOB versenyzői bizottságába

Párizs 2024
2024.08.08. 15:38

„Soha nem fért kétség ahhoz, hogy ők ketten nők” – Thomas Bach Imané Helifről és Lin Jü-tingről

Párizs 2024
2024.08.03. 21:00

Ezt szeretné elérni Szilágyi Áron, ha bekerül a NOB sportolói bizottságába

Párizs 2024
2024.08.03. 08:07
Ezek is érdekelhetik