Birkózás: Lévai Zoltán tavaly még az életéért küzdött

Csak épp fordított sorrendben. Lőrincz Tokióban a japán Jabiku Sohejt (3:1), az iráni Mohammad Ali Geraejt (6:5), majd a kirgiz Akzsol Mahmudovot (2:1) legyőzve lett olimpiai bajnok.

Lévai Zoltán Lengyelországban az első körben Mahmudovval bánt el 6:0-ra, majd az iráni Geraej ellen nyert technikai tussal (9:0), míg a döntőben Jabiku sem okozott különösebb nehézséget a Budapesti Honvéd klasszisának (3:1).

„Írtam is neki a verseny után – reagált Lévai szereplésére Lőrincz Tamás a Nemzeti Sportnak. – Üdvözöltem, hogy a betegsége után visszatért a világelitbe, fantasztikusan birkózott. Jó úton halad, bármire képes lehet szeptemberben a belgrádi világbajnokságon.”

Lőrincz kommentárjából sejthető, Lévai nehéz időszakon ment keresztül. Tavaly májusban edzésen lett rosszul, a kórházi vizsgálat pedig lesújtó eredményt hozott. Kiderült, sokkal rosszabbul is járhatott volna: szívizomgyulladást állapítottak meg nála, ezzel ígéretes pályafutása is veszélybe került.

Lévai folyamatos kontrollvizsgálatok után, nagy óvatossággal térhetett vissza a szőnyegre januárban. Érthető tehát, hogy a március végén kezdődött budapesti Európa-bajnokságon saját elmondása szerint a mostanihoz képest csupán hetvenszázalékos teljesítményre volt képes – és még így is világbajnokot, a szerbiai Nemes Viktort győzött le az első körben.

„Szerencsére jelenleg sokkal előrébb tartok annál, mint amit reméltünk. Ez volt a visszatérésem utáni ötödik verseny, amelyen részt vettem, és az egymás utáni második, amelyet megnyertem – mondta Lévai Zoltán. – Legutóbb júniusban, a Rómában rendezett Matteo Pellicone-emlékversenyen szintén a dobogó legfelső fokára álltam, úgy fest, minden pozitívan alakul. Néhány gyógyszert jelenleg is szedek, egy-két hét múlva újabb kontrollvizsgálat vár rám, reméljük, semmi gond nem lesz.”

Az Eb-ezüstérmes birkózó a Pytlasinski-emlékversennyel kapcsolatban elmondta:   „Beigazolódott, amit eddig is sejtettem, én is hasonlóan jó helyen zárhattam volna az olimpiát. Remélem, jó formában voltak Mahmudovék, de ha nem, akkor is legyőztem a játékok első öt helyezettjéből hármat, aminek nagyon örülök. Az lepett meg a legjobban, hogy az iránit technikai tussal vertem meg, ellene azért ritkán csinálnak ilyen sok pontot. És legalább visszakapott valamit abból, hogy tavaly, az oslói világbajnokság bronzmérkőzésén hasonló arányban győzte le az öcsémet, Lévai Tamást. Pozitívan tekintek a belgrádi világbajnokságra, úgy érzem, a dobogó felső fokán a helyem. Ezért küzdök immár húsz éve, és minden jel arra utal, hogy képes vagyok rá. Tavaly ilyenkor még az életemért küzdöttem, most a világbajnoki címért – ez óriási erőt ad.”