Siketlimpia: Ötvös Patrik szerezte a mieink első érmét Brazíliában

Ötvös Patrik szerezte az első érmünket (Forrás: hdsf.hu)
A 81 kilogrammosok között induló cselgáncsozó, Ötvös Patrik a harmadik helyen végzett a XXIV. nyári siketlimpián, ő a magyar csapat első dobogósa.
Megszületett a magyar csapat első érme a brazíliai Caxias do Sulban zajló XXIV. siketlimpián, miután a tavaly októberi siket-világbajnokságon ötödik Ötvös Patrik megnyerte a bronzcsatát a cselgáncsozók 81 kilós mezőnyében.
A húszéves újpesti versenyző erőnyerő volt az első fordulóban, a másodikban megverte a török Yusuf Celiket, az elődöntőben kikapott a címvédő dél-koreai Kim Min Szoktól, a bronzmérkőzésen – a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége híradása szerint – törött láb- és kézujjal győzte le a mongol Navandzsamisz Bajanmönhöt.
A siketlimpiát (amelynek programján 19 sportág szerepel) először rendezik Dél-Amerikában, a megméretésen nyolc sportágban húsz sportoló képviseli a magyar színeket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik