Siketlimpia: „Nem volt egyszerű megbirkózni a körülményekkel” – Máthé a teniszezüstről

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 15:38
null
Máthé Gábor örül, hogy teljes lett a siketlimpiai éremkollekciója
A magyar siketlimpiai csapat 1973 óta a legsikeresebb játékokon van túl: a Caxias do Sulban rendezett világversenyt négy ezüst- és négy bronzéremmel zárta hazánk delegációja. Ebből a négy ezüstéremből pedig egyet Máthé Gábor szerzett, aki egészen a döntőig jutott a brazíliai tornán. A DEAC sportolója elárulta, előzetesen aláírta volna az ezüstöt, amivel teljessé vált siketlimpiai kollekciója.

 

Máthé Gábor hallássérüléssel született, nyolcévesen ragadott először teniszütőt, tízéves korában pedig már versenyzett. Első jelentős eredményét a 2000-es Európa-bajnokságon aratta – mindössze 15 évesen –, ahol a legjobb tizenhat közé jutott. Az első siketlimpiáján 2001-ben vett részt Rómában, az első érmét pedig a 2009-es taipei játékokon nyerte, akkor bronzérmes lett, valamint Fair Play-díjat is kapott. 2008-ban egyéniben Európa-bajnoki aranyat, 2016-ban pedig ezüstöt szerzett.Karrierje legszebb és legjobb eredményét a 2013-as szófiai siketlimpián érte el, amikor a világ tetejére került, bajnok lett, így Magyarország első aranyérmét szerezte a sorozat történetében. Előtte, 2009-ben Tajvanban bronzérmes volt, így a mostani ezüsttel teljes lett a kollekciója.

Ellenfele a címvédő, Jaroslav Smédek volt, akitől a tavaly nyári Európa-bajnokságon és a novemberi prágai nemzetközi versenyen is három játszmában kapott ki a fináléban.

„Mindkétszer döntő szettben kaptam ki, most is egy nagyon nehéz meccsen maradtam alul, de volt sanszom a harmadik játszma kiharcolására. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel. Nem volt egyszerű a körülményekkel megbirkózni, hiszen Brazíliában most ősz van, így hűvös volt, volt, hogy fedett pályán játszottam, és volt, hogy kint 10 fokban” – idézte fel a siketlimpiai menetelés körülményeit a Magyar Teniszszövetség által megszólaltatott Máthé.

A teniszező elmesélte, a siketlimpián való játékhoz neki is hozzá kellett szoknia, mivel alapesetben hallókészüléket használva a teljesen egészséges teniszezők között szerepel – itt viszont ki kellett vennie az eszközt.

„Normál esetben hallom a körülményeket, meg kellett szoknom, hogy nélküle kell játszanom” – tette hozzá. Megjegyezte, mivel a füleire nem támaszkodhat jó vizualizációval kompenzálta ezt a pályán. „Sokszor jobban kiszúrom, hogy hol pattan le a labda, éri-e a hálót” – hozott példát ennek előnyére.

Máthé arról is beszélt, az elmúlt években egyre dinamikusabban fejlődik a hallássérült tenisz.

„Szerintem nagyon jó, hogy erre halad a világ. Vannak új ellenfelek. Mindenkinek nagyon jó, hogy színesedik a mezőny” – jelentette ki.

A szövetség által szervezett beszélgetésen az is kiderült, a 36 esztendős teniszező reálisnak tartja, hogy a 2025-ös játékokon is ott legyen.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik