Siketlimpia: Biatovszki Míra a magyar csapat hatodik, saját maga harmadik érmét szerezte

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 21:30
null
Biatovszki Míra a magyar csapat hatodik érmét szerezte
Megszületett a magyar csapat hatodik érme a brazíliai siketlimpián. A sportlövő Biatovszki Míra az 50 méter puska 3 testhelyzetű számában lett harmadik, és immár egy ezüstből, valamint két bronzból áll a Caxias do Sul-i éremkollekciója.

Ha Biatovszki Míra színre lép, szinte garantálható a dobogós produkció. A kiváló sportlövő csütörtökön a XXIV. siketlimpián, Caxias do Sulban sem tagadta meg önmagát: az 50 méter puska 3 testhelyzetű számában végzett a harmadik helyen, egyúttal a magyar csapat hatodik, saját maga harmadik medáliáját szerezte meg!

Biatovszki immár hét siketlimpiai dobogós helyezéssel dicsekedhet, a hallássérültek korábbi csúcseseményein ugyanis már háromszor aranyozódott be, és egy bronzérmet is a nyakába akasztottak.

A férfi tájfutók hosszútávú versenyében (13.2 km, 410 m szintkülönbség, 29 ellenőrzőpont) Mihályi Ferenc az 5. helyre futott be, Bojtor Szabolcs a 11., Boros Imre a 12. helyen végzett.

A magyar csapat eddigi mérlege Caxias do Sulban két ezüstérem és négy bronzérem – a hiányzó aranyat a teniszező Máthé Gábor szerezheti meg, aki pénteken lép pályára a férfi egyes döntőjében.

Legfrissebb hírek

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
2025.09.28. 07:30
Ezek is érdekelhetik