Golf: Tiger Woods 14 hónap után, a Mastersen visszatér

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.05. 18:44
null
Tiger Woods visszatér (Fotó: AFP)
Közel 14 hónappal súlyos autóbalesetét követően, ezen a héten szinte biztosan visszatér Tiger Woods amerikai golfsztár, aki a csütörtökön rajtoló US Mastersen ragadhat ütőt – közölte az MTI.

 

A sportág talán legismertebb alakjának e heti visszatérése a múlt héten merült fel először reális lehetőségként, miután kiderült, hogy fiával, Charlie-val, valamint jó barátjával, Justin Thomasszal végigjátszotta az év első Major-viadalának otthont adó augustai pályán mind a 18 lyukat.

Woods ugyanakkor egészen mostanáig nem beszélt egyértelműen esetleges szerepléséről, viszont a neve megtalálható a nevezési listán.

„A mostani állapotom alapján úgy érzem, hogy játszani fogok” – nyilatkozta Woods kedden újságíróknak a Masters helyszínén, hozzátéve, hogy a szerdai edzés után dönt véglegesen a részvételéről, ám azt a tréninget már úgy végzi el, hogy játszani akar másnap.

A 46 éves klasszis tavaly februárban szenvedett súlyos autóbalesetet Los Angeles közelében. A kocsija lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt. A golfozó jobb lábszára és bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, órákon át operálták, ennek során a sípcsontját és a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. Az eset után felmerült, hogy talán amputálni kell a lábát, végül ez nem következett be, de a felépülési folyamat rendkívül hosszúra nyúlt: amikor elhagyta a kórházat, két hónapra kerekesszékbe kényszerült, s őszig csak mankóval tudott járni.

Tiger Woods 15 Major-sikere mellett a legrangosabb sorozatban, a US PGA Touron 82-szer diadalmaskodott, amivel az örökranglista élén áll, a PGA-nél pedig 11-szer volt az év játékosa. Legutóbbi Major-győzelmét éppen Augustában aratta 2019-ben.

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik