Vívás: a Decsi testvérek átvették állami kitüntetésüket

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.10. 21:15
null
Decsi András és Decsi Tamás a Kertvárosi Vívópalotában vette át az állami kitüntetést (Fotó: Árvai Károly)
Második otthonában, a Kertvárosi Vívópalotában vehette át állami kitüntetését Decsi András és Decsi Tamás – számolt be a Magyar Vívószövetség. Az elismeréseket Szabó Tünde sportszakállamtitkár adta át. Mesternek és csapattársnak egyaránt gratulált Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk.

 


Decsi András a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át Szabó Tündétől, az EMMI sportért felelős államtitkárától. Decsi Tamás, András öccse pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet – olvasható a hunfencing.hu-n. Az ünnepségen a szakállamtitkár mellett Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő is méltatta a díjazottakat.

„Nagy öröm, hogy olyan eredményeket értünk el, amelynek okán ilyen magas állami kitüntetést kaphattunk. Az pedig külön büszkeség számunkra, hogy mindezt itt vehetjük át, a Kertvárosi Vívópalotában. Ma még ünneplünk, de a jövő hétvégén már a páston, illetve amellett lesz a helyünk a BOK Csarnokban” – idézte a fivéreket a vívószövetség honlapja.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik