Sopron újra kosárlabdalázban ég; Boliban felszabadult a feszültség

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.03.12. 23:14
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Címlapsztorinkban ez alkalommal a soproni kosárlabdázással foglalkozunk. A női együttes Európa elitjéhez tartozik, ötödik alkalommal jutott be az Euroliga négyes döntőjébe, de ebben az idényben a férfiak is kitesznek magukért. Tizenhármas győzelmi sorozatot produkáltak, s ennek eredményeként a város megint kosárlázban ég. Takács Norbert, az SKC 31 éves bedobója, aki 2011 óta a gárda játékosa, lapunknak elmondta: ez idő alatt nyertek bajnoki bronzérmet és kupaezüstöt, de játszottak a kiesés elkerüléséért is, tehát eléggé hektikus volt ez tíz év, megjárták a mennyet és poklot is. Most azt remélik, sikerül éremmel megkoronázniuk az idényt.

A Mol Fehérvár és a Ferencváros vasárnapi rangadója előtt Franck Boli nyilatkozott lapunknak. Az FTC elefántcsontparti csatára saját bevallása szerint is nehéz időszakon van túl, hiszen az előző vezetőedző, Peter Stöger idény közben kitette a keretből, száműzte a felnőttcsapat öltözőjéből. A támadó azt mondta, volt ideje gondolkodni az akkori konfliktuson, de nem szeretné feltépni a sebeket, inkább csak a futballra koncentrálna, élvezni akarja a bajnoki hajrát. Nagyon jót tett a lelkének a Kisvárdának lőtt gól, s noha a gólörömén ez talán nem látszott, óriási feszültség szabadult fel benne.

Noha a Gyirmót a 2022-es esztendőben a második legtöbb pontot gyűjtötte a bajnokságban, így is 11., azaz kieső helyen áll. A további jó szereplés, illetve a bennmaradás kiharcolásának érdekében sokat tehet Cornel Ene is. A 28 éves román középhátvéd, aki 2018 és 2021 nyara között 57 tétmérkőzésen lépett pályára a Kisvárda színeiben, viszontagságos gyirmóti időszakot tudhat maga mögött: múlt nyáron írt alá a klubhoz, kezdőként játszotta végig az első három bajnokit, majd egy edzésen elszenvedett sérülés miatt november végéig harcképtelen volt, télen pedig koronavírusos megbetegedés keserítette meg az életét.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
12 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik