Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

Rahimov nem tarthatja meg az aranyat(Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése szerint nyolc évre eltiltották és megfosztották a riói olimpián nyert aranyérmétől Nijat Rahimov kazah súlyemelőt – írta meg az MTI.
A CAS keddi közlése alapján Rahimov 2016-tól kezdődően bizonyíthatóan négy mintaadás alkalmával kicserélte vizeletét. A mostani határozat szerint az eltiltás mellett a 28 éves sportoló valamennyi eredményét törlik 2016. március 15-től kezdődően.
Rahimov ellen tavaly januárban indított eljárást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, így a tokiói olimpián már nem indulhatott.
A 77 kilogrammban szereplő kazah sportolónak ez már a második doppingvétség miatti eltiltása.
Először 2013 júniusában két évre büntették anabolikus szteroid használatáért. Az akkori eltiltás lejárta után megnyerte a 2015-ös világbajnokságot.
(MTI)
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája
Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete
Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35
Ezek is érdekelhetik