Légfegyveres Eb: hetedik a női puskás csapat

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 15:56
Hetedik helyen végzett a magyar női puskás csapat a Hamarban zajló légfegyveres Európa-bajnokság zárónapján – írja az MTI.


Az eredeti tervek szerint vasárnap a négyből három csapatversenyben lett volna magyar válogatott, a férfi puskások azonban Pekler Zalán, a női pisztolyosok pedig Csonka Zsófia betegsége miatt nem indulhattak el. Így egyedül a Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Toma Dorina trió volt érdekelt.
Az eredeti tervek szerint vasárnap a négyből három csapatversenyben lett volna magyar válogatott, a férfi puskások azonban Pekler Zalán, a női pisztolyosok pedig Csonka Zsófia betegsége miatt nem indulhattak el. Így egyedül a Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Toma Dorina trió volt érdekelt.

A magyar hármas – a verseny eredményközlő honlapja szerint – jól kezdte a küzdelmeket. A rangsoroló szakaszban – melyben minden lövő 30 sorozatot adott le – 939 körrel a negyedik helyen zártak a mieink a 19 csapat közül, és biztosan jutottak a legjobb nyolcat felvonultató második szakaszba.

Ebben minden puskás 20-at lőtt, s a végén az első két egység az arany-, a harmadik és a negyedik pedig a bronzmérkőzésen folytathatta a küzdelmeket. Dénesék itt már kevésbé jól teljesítettek, s 624.5 körös teljesítményükkel csupán egy válogatottat tudtak megelőzni, ami a hetedik helyet jelentette a számukra.

A mieink számára ezzel véget ért az Eb, melyen a felnőtteknél Tátrai Miklós a pisztolyosok között, Sike József pedig a futócéllövők 30+30-as számában nyert bronzérmet.

Korábban a juniorok parádésan teljesítettek, három arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek. A legeredményesebb Bajos Gitta volt, aki egyéniben és csapatban is Eb-győztes lett, vegyescsapatban pedig ezüstérmet nyert.

A pisztolyos Jákó Miriam szintén három medált szerzett, az egyéni versenyt megnyerte, csapatban és vegyescsapatban pedig harmadik lett.

Legfrissebb hírek

Légfegyveres Eb: tizennyolc magyar szerepel Eszéken

Egyéb egyéni
2025.02.04. 18:46

Péni István: Különleges érzés volt hazai környezetben olimpiai kvótát szerezni

Egyéb egyéni
2024.03.05. 08:53

Sportlövészet: a közönség adott lelkierőt a fordításhoz

Egyéb egyéni
2024.03.04. 09:17

Légfegyveres Eb: bronzérmet nyert a magyar női puskás csapat

Egyéb egyéni
2024.03.02. 17:46

Légfegyveres Eb: Aranyérmet nyert a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2024.03.02. 15:09

Légfegyveres Eb: hetedik lett a Major, Tátrai-Fejes pisztolyos vegyescsapat

Egyéb egyéni
2024.03.01. 17:34

Légfegyveres Eb: Mészáros Eszter hatodik lett, lecsúszott a kvótáról

Egyéb egyéni
2024.03.01. 16:18

Légfegyveres Eb: Péni István döntős férfi puskában

Egyéb egyéni
2024.03.01. 15:52
Ezek is érdekelhetik