Vívás: Ott kell lenni a harcmezőn! – Boczkó Gábor

– Készült a feladatra?
– Mondhatom, hogy igen, hiszen Udvarhelyi Gábor, az eddig kapitány néhány évvel ezelőtt azt mondta, bennem látja az utódját – válaszolta Boczkó Gábor, akit csütörtökön választottak meg a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányának. – Köszönöm is neki, hogy a vele való együttműködés során sok mindent megtanulhattam. Eddig a szövetség sportigazgatójaként dolgoztam, de szerettem volna még inkább szakmai területen segíteni a sportágat.

– Meg is szűnik ezentúl a sportigazgatói poszt, valaki más tölti be a jövőben, netán a kettőt együtt viszi tovább?
– Van átfedés a két tisztség között, még nem tudom, hogy lesz. Sportigazgatóként eddig is sok mindenben segítettem a kapitányt, így edzőtáborokat, versenyeket szerveztem, utaztam a versenyekre, vagyis ezen a téren nem lesz változás, és a napi rutinomban sem, hiszen korábban is rendszeresen látogattam minden fegyvernem válogatott keretedzéseit, ott voltam a versenyeken is – ami biztosan változik az az, hogy a jövőben kapitányként nem lehetek főbíró a versenyeken.

– Ha egyetlen fegyvernemet mondhatna, amelyiket valahogy fel kell ráznia a jövőben, melyik lenne az?
– A női párbajtőr. A jelenlegi világranglistás helyezéseink nem tükrözik a versenyzőink tudását, úgyhogy erre a szakágra kiemelten fókuszálnunk kell: a fiataljainkkal el kell hitetnünk, hogy sokkal többre képesek, s hogy a sok munkának igenis meg lehet a gyümölcse. Azt szeretném, ha ez a csapat potenciális esélyesként szállna harcba a kvalifikáció során az olimpiai indulás jogáért. Erre minden esélyünk megvan, hiszen zömmel fiatalokból áll a válogatott, olyan vívókból, akik az utánpótlásversenyeken már megmutatták a tudásukat, ezt kell átmenteni a felnőttek közé. Ezen a téren kiváltképp számíthatnak rám, hiszen ez nekem sem ment egyszerűen. Egyébként éppen emiatt mondhatnám a férfi párbajtőrözőinket is, hiszen junior-világbajnokságokat nyert korábban a mostani válogatott néhány tagja, nekik is igyekszem segíteni abban, hogy belerázódjanak a felnőttmezőnybe.

– Párbajtőrözőként érte el a sikereit, de kapitányként nem lehet elfogult a fegyvernemmel szemben, pontosabban a többire is ugyanúgy kell figyelnie.
– Ezzel eddig sem volt gond, hiszen minden fegyvernem edzéseit látogattam, utaztam velük a versenyekre. A lényeg a kommunikáción van, és azon, hogy ott kell lenni a versenyzőkkel, az edzőkkel a harcmezőn is. Nem is szeretném, ha azzal találna meg bárki is, hogy én csak a párbajtőrözőkkel foglalkozom, mert ez eddig sem volt igaz, és ezután sem lesz az. Senki sem ismeretlen számomra, az edzői gárdából sokakkal együtt is vívtam, ráadásul sportigazgatóként ott voltam az elmúlt négy év minden korosztályos világversenyén, vagyis a ma már felnőttkorba ért versenyzőket is ismerem. Ez előny, és emellett fontos, hogy csapatban és csapatként tudjunk együttműködni.

– Tokióban a páston is segítette Siklósi Gergelyt – mikor vívott utoljára?
– Az olimpián. Ott is hagytam abba – győztes asszóval, igaz, azt a bemelegítőpályán vívtam. De előtte sokat vívtam Gergővel, ő pedig olyan formában volt, hogy minden egyes nap éreztem, nagyon össze kell kapnom magam ahhoz, hogy segíteni tudjam a felkészülését. Tokióban negyvennégy évesen éreztem, ennyi elég is volt, tényleg befejeztem. De csak a vívást, a sport azóta is része a mindennapjaimnak.