Futás: Spárta királynője fonott kaláccsal tartotta távol magától a kutyákat

PUSZTAI VIOLA, VINCZE SZABOLCSPUSZTAI VIOLA, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 10:35
Maráz Zsuzsanna novemberben egyedüli nőként vágott neki a 490 kilométeres Athén-Spárta-Athén futótávnak, s azt 67 óra alatt, mindössze három óra alvással, új pályacsúccsal teljesítette. Az 51 éves ultrafutó a vártnál kevesebb holtponttal tudta le a távot, az én-vesztésre, azaz arra, hogy kívülről lássa magát, pedig szinte vágyott. Ezt az érzést az utolsó nyolc kilométeren tapasztalhatta meg.

Videónkban elmondja, hogy mit érzett pontosan, mire emlékszik az én-vesztésből. Továbbá arra is kitér, hogy Görögországban a táv során igencsak sok kóbor kutyába botlott, s különböző praktikákat vetett be, hogy ne támadják meg. Az egyiknek még a kezében lévő fonott kalácsot is odaadta.

Emellett beszél arról is, hogyan vált a futás az élete részévé, s tapasztalja-e, hogy az ultafutásban elért sikere által népszerűvé is vált Magyarországon.

Ha arra is kíváncsi, 2022-ben milyen nagy célt tűzött ki maga elé, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

„Minden alkalommal pontosan tudom, miért húzok futócipőt” – interjú az örökmozgó Maráz Zsuzsannával

Képes Sport
2025.06.16. 13:05
Ezek is érdekelhetik