Darts: Van Barneveld is tábla elé áll Budapesten

Vágólapra másolva!
2022.01.12. 11:51
null
Van Barneveldet is láthatják a magyar drukkerek (Fotó: AFP)
A Hungarian Darts Show szervezőinek szerdai bejelentése szerint az egyaránt világbajnok Gerwyn Price és Raymond van Barneveld is tábla elé áll a május 17-i, budapesti eseményen – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a háromszoros világbajnok holland Michael van Gerwen részvétele már korábban biztossá vált, hozzá csatlakozott most a 2021-es vb-győztes walesi Price, valamint a sportág legendájának számító, ötszörös vb-első, holland Van Barneveld.

Ugyancsak táblához lép Budapesten a legjobb női versenyzőnek számító angol Fallon Sherrock, valamint honfitársa, a többszörös világbajnoki elődöntős Wayne Mardle.

A szervezők kiemelték, hogy a bemutatóverseny mellett Magyarország idén is bekerült a legrangosabb viadalokat rendező szervezet, a PDC versenynaptárába, azaz Budapest újra European Tour-állomásnak adhat otthont. A főváros először tavaly rendezhetett a PDC égisze alá tartozó tornát, akkor a Papp László Sportarénában Price győzött. Az idei versenyt szeptember 2-4-én rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2025.09.28. 23:39

A karrierje első profi PDC-tornáját megnyerő Niko Springer a Hungarian Darts Trophy győztese

Egyéb egyéni
2025.09.21. 23:37

Hungarian Darts Trophy: búcsúzott a címvédő Michael van Gerwen a nyolcaddöntőben, Luke Humphries rekordot döntött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:04

Hungarian Darts Trophy: Mostanra újra magabiztosan játszom! – Michael van Gerwen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 11:28

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23

Hungarian Darts Trophy: Borbély András teljesítményét Raymond van Barneveld is méltatta

Egyéb egyéni
2025.09.20. 12:44

Hungarian Darts Trophy: Major és Sárai mellett a tavalyi döntős Gian van Veen is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.19. 23:57

Hungarian Darts Trophy: Borbély 170-es kiszállót is dobott, de kikapott Woodhouse-tól

Egyéb egyéni
2025.09.19. 18:12
Ezek is érdekelhetik