Birkózás: szívproblémái után Eb- és vb-aranyra hajt Lévai Zoltán

Vágólapra másolva!
2022.01.27. 10:25
null
Lévai Zoltán aranyérmes szeretne lenni a birkózó-vb-n és Eb-n is (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Magabiztosan készül a februári Európa-bajnoki válogatóra a birkózó Lévai Zoltán, aki szívizomgyulladás miatt öt hónapot hagyott ki és novemberben tért vissza.

 

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a 77 kilogrammosok között szereplő sportolónak az elején nem volt könnyű dolga, hiszen visszatérését követően egy kisebb bokasérülés, majd egyetemi tanulmányai akadályozták meg abban, hogy teljes erőbedobással készülhessen.

„Azóta, immár három hete minden szuperül megy, semmi sem hátráltatott. A többiek már befejezték az alapozást, de mivel nekem kimaradt, be kell pótolnom. Szóval most vegyes munkát végzek. Heti nyolcszor edzek, ebből négy-öt alkalommal birkózom, a maradékon erősítek. Úszom, gyors dobásokat végzek, hosszabb, dinamikusabb tréningeken veszek részt, fenn kell tartanunk a pulzusszámomat. A válogatott edzésein is dolgozom heti két-három alkalommal a Körcsarnokban" – mondta Budapesti Honvéd kötöttfogású Eb-ezüstérmese.

Lévai elmondta, szívizomgyulladását követően február közepéig kapott sportorvosi igazolást, akkor újból átfogó vizsgálaton vesz majd részt.

A 25 éves versenyzőnek először a válogatott tagságot kell kiharcolnia, a válogatót február 12-én rendezik:
„Idehaza ismerem a mezőnyt, tudom, ki ellen mit kell tennem, és mennyi fér bele, így nem annyira rizikós. A válogatón tehát elindulok, ám az eszembe sem jut, hogy nem én nyerek a 77 kilogrammosok között."

Érdekesség, hogy ebben a súlycsoportban tavaly októberben a világbajnokságon Lévai Zoltán öccse, az U23-as világbajnok Lévai Tamás képviselte a magyar színeket és az ötödik helyen végzett, ő azonban várhatóan a budapesti kontinensviadalon a 82 kilósok között szeretne indulni.

„Természetesen győzni szeretnék az Európa-bajnokságon, és ha minden olyan jól sikerül a felkészülésemben, ahogyan azt tervezzük, akkor erre esélyem is van. De tisztában vagyok azzal, min mentem keresztül, nem dőlök a kardomba, ha ez nem sikerül, mert az biztos, hogy világbajnoki formában akkor még nem leszek. Mindazonáltal nagyon fontos verseny annak érdekében, hogy belelendüljek szeptemberig – ekkor rendezik Belgrádban a vébét. Ott a dobogó tetejére szeretnék állni, világbajnok akarok lenni" – jelentette ki Lévai Zoltán.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik