Vívás: Szilágyi Áront „olimpiai visszavágóra” várják Bolognába

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 17:27
null
Szilágyi Áront „olimpiai visszavágóra” várják Bolognába (Fotó: Mirkó István)
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áront visszavágóra várja a Tokióban ezüstérmes Luigi Samele a Bolognában hétfőre kiírt találkozón, amely többek között a vívósport népszerűsítését szolgálja – mondta el Marcello Scisciolo, a Virtus Bologna vívószakosztályának alelnöke az MTI-nek a Rómában tartott szerdai sajtótájékoztatón.

 

A Szilágyi Áron és Luigi Samele közötti összecsapás a kardvívás és Bologna szavakból a „SciaBolo, visszavágó Tokió után” címet kapta, de amiként Scisciolo hangsúlyozta: két nagy bajnok ismételt találkozójáról van szó, akik szoros barátságban is vannak egymással.

„A tokiói döntő Áron és Gigi között széles tetszést aratott, nemcsak a vívószakmában, hanem a sportéletben általában, ezért úgy gondoltuk, érdemes megismételni a találkozót” – mondta a Virtus Bologna alelnöke, aki a Szilányi és Samele közti ötkarikás fináléra utalt, mely a magyar kardvívó harmadik olimpiai aranyérmével zárult.

Scisciolo hozzátette, hogy „hagyománytörő" versenyre készülnek, mivel három fordulóból kettőt öt találattal, az utolsót tizenöttel kell megnyerni.

Hétfőn a PalaDozza bolognai sportcsarnokban sorra kerülő esemény bevétele egy részét jótékonysági célra használják fel. A visszavágóval egy időben ifjúsági versenyeket rendeznek, és bevezetőt tartanak a vívás világába vakok és gyengén látók számára.

Marcello Scisciolo megjegyezte, hogy a két bajnok részvétele a sportág népszerűsítését is szolgálja, mivel – tette hozzá – a vívás nem vonz ugyan nagy tömegeket, de egyre nagyobb az érdeklődés a versenyek egyenesben vagy közösségi oldalakon történő közvetítése iránt. A bolognai visszavágóból külön televíziós adást is akarnak készíteni.

Az olasz főváros magyar kulturális intézeteként ismert Collegium Hungaricumban tartott sajtótájékoztatón Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a kulturális és a sportrendezvények segítenek élénken tartani a magyar-olasz kapcsolatokat, melyek például a vívásban a XIX. század közepére nyúlnak vissza.

A tájékoztatón a Virtus Bologna gyermek és ifjúsági vívói is jelen voltak.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik