Öttusa: Megterhelő az új versenyforma, van még tanulni való – Martinek

Vágólapra másolva!
2021.12.20. 10:39
null
Martinek János (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Szép Balázs a negyedik helyen végzett a 2024-es olimpia városában, Párizsban már az új rendszer szerint, rövidebb számokkal és rövidebb idő alatt megrendezett nemzetközi öttusaviadalon.

 

A házigazda franciák mellett négy német, egy-egy svájci és magyar versenyző alkotta a 22 fős mezőnyt, amely a selejtezős nap után 18-ra csökkent.

„A döntőben Balázs úszásban a tudásának megfelelő eredményt ért el, a kombinált számot kiemelkedő teljesítményt nyújtva megnyerte, és bár vívásban pozitív mérleggel zárt, most is látszott, hogy ebben a számban fejlődnie kell” – mondta az MTI-nek telefonon adott értékelésében Martinek János. A férfi válogatott szövetségi kapitánya ugyanakkor kiemelte: ezúttal mindenki számára az volt a legfontosabb, hogy szokja az új lebonyolítást. Beszámolója szerint a francia házigazdák nem tudták a döntő mind az öt számát az új elvárásoknak megfelelően egy területen megrendezni, a nyitó lovaglást távolabb bonyolították le.

„Most is kiderült, hogy ez a fajta verseny fizikailag nagyon megterhelő, Balázs is erre panaszkodott, mert például az úszás után negyedórával már a kombinált számot kellett teljesítenie. Ráadásul a jövőbeli hivatalos versenyek – a legjobbak számára – négy napig tartanak majd: a régi selejtezőnek megfelelő alapversenyt egy rangsoroló körvívás követi, aztán egy elődöntős, végül egy döntős napot kell teljesíteni. Az egyes tusák között alig van idő, ami nemcsak a versenyzőknek jelent nehézséget, hanem az eredményszámításban is gondot okozott” – folytatta a kapitány. Magyarázatként hozzátette, hogy még nincs kidolgozva az új program, az eredményeket kapkodva viszik be a gépbe, így nagyobb a hibázás, az elírás lehetősége. Párizsban egyetlen adat téves beírása miatt össze is omlott a rendszer.

„A legfőbb tanulság, hogy mindenkinek tanulnia kell az új, másfél órába sűrített öttusát, a versenyzőknek és a rendezőknek is. Az pedig kérdés, hogy hány országnak lesz olyan komplexuma, amelyben minden számot meg lehet rendezni” – mondta Martinek János.

Az öttusasport komoly változásokon megy keresztül, olimpián Párizsban szerepel először a másfél órás blokkokból álló, kieséses lebonyolítású új rendszer, amelyben még csak a jövő évtől rendezik az első világversenyeket, a későbbiekben pedig kikerül a lovaglás az öt szám közül, és az egyelőre tisztázatlan kérdések miatt a sportág nincs ott a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában. A válaszokat a jövő év végéig kell megadnia a nemzetközi szövetségnek, és akkor lehet esélye a sportágnak az ötkarikás műsorban maradásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik