MOB-botrány: milliós bérkiegészítés, miközben az MPB-ben fizetés sincs

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 09:00
null
Szabó László
Mint arról beszámoltunk, Kulcsár Krisztián 116 százalékos fizetésemelése után újabb, a Magyar Olimpiai Bizottságon belüli furcsa kifizetésekről szerzett tudomást az Origo. A sportban működő egyéb köztestületeknél nem szokás az ilyesmi, általában fizetés sincs, derült ki gyors körkérdésünkből.

„2015. július elején választottak meg a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének, s azóta kétszer újraválasztottak: a kezdetek óta nem kapok tiszteletdíjat a munkámért, nem kértem és nem kaptam jutalmat sem a riói, sem a pjongcsangi, sem a tokiói paralimpia után – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. – A telefonszámlámat magam fizetem, az egyetlen juttatás, amit kapok, havi nyolcvanezer forint értékben egy MOL-kártya, amellyel tankolhatok a benzinkúton a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének biztosított Toyota Corollába, amelynek használata nemzetközi szponzori kötelezettség.”

Balogh Gábor, a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke, akit immár második alkalommal választottak a szervezet élére, lapunk megkeresésére elmondta, hogy neki sincsen fizetése.

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

Budapest „tetején” sorsolták ki a győri ülőröplabda Eb csoportjait

Röplabda
2025.05.19. 15:58
Ezek is érdekelhetik