MOB-botrány: levélben foglalták össze a Kulcsár Krisztiánnal szembeni bizalomvesztés okait

Vágólapra másolva!
2021.12.29. 18:50
null
Kulcsár Krisztián (Fotó: Török Attila)
A Mandiner birtokába jutott egy levél, amely a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki, rendkívüli közgyűlésén résztvevőknek szól. Ebből kiderül, mik voltak a bizalomvesztés okai Kulcsár Krisztiánnal szemben.

 

A levélből, melyet az elnökség öt olimpiai bajnok tagja is aláírt, kiderül, a csütörtöki közgyűlésen egyetlen helyes döntés születhet: a MOB-tagság hívja vissza Kulcsár Krisztiánt.

Öt pontban összegezték a bizalomvesztés legfőbb kiváltó okait, melyben többek között az alábbiak is szerepelnek:
„Az aláírók hónapok óta egyre növekvő aggodalommal tapasztalták azt, hogy a MOB fokozatosan szakít korábbi értékeivel, cserben hagyja partnereit, természetes szövetségeseit.”

„A MOB vezetése a drasztikusan csökkentett létszámú közgyűlés új összetételét képtelen volt megnyugtató módon, időben, átláthatóan és szabályszerűen kialakítani.

„Az elnökség tudta és jóváhagyása nélkül, a legteljesebb mértékig méltatlan módon értesítettek több évtizede a MOB-ért dolgozó tagokat, a magyar sport kiemelt intézményeinek képviselőit, hogy szolgálataikra a továbbiakban nincs szükség – mintha valamiféle csoportos létszámleépítés keretében feleslegessé vált alkalmazottaktól válnának meg.”

A levél kitér arra, „Mi a probléma Kulcsár Krisztiánnal?”

„Kulcsár Krisztián érezhetően valamiféle rosszul értelmezett reformer-szereptől fűtve eleinte ritkábban, később egyre többször, az utóbbi időszakban pedig immár teljesen figyelmen kívül hagyta a jó szándékú figyelmeztetéseket, kéréseket” – olvasható az egyik probléma a jelenlegi elnökkel kapcsolatban.

Többek között az alábbi okok is szerepelnek az írásban:

„A MOB-közgyűlés összetételének átalakítását célzó törekvését hamis alapról indította: az Olimpiai Charta kötelező előírásaira hivatkozott, holott sportjogász szakemberek a megmondhatói: a NOB teljes mértékben nemzeti hatáskörben hagyja a nemzeti olimpiai bizottságok közgyűléseinek összetételére vonatkozó rendelkezések meghatározását.”

„A korábbi, konszenzuson alapuló delegálási elvekkel szakítva számos, a magyar sportban meghatározó intézményt és szervezetet egyszerűen kirúgott a MOB tagjai sorából (OSEI, Magyar Edzők Társasága, vezető sportegyesületek), az így megüresedett helyeket pedig egy olyan jelölő bizottsági elnök vezetésével irányított folyamat keretében akarta feltölteni, aki távol áll a magyar sporttól.”

A Mandiner birtokába jutott levél az alábbi sorokkal zárul:

„Mindennek fényében december 30-án egyetlen helyes döntés születhet: a MOB-tagság hívja vissza Kulcsár Krisztiánt. Az elnökség pedig tűzze ki az új elnök megválasztásának időpontját, az új elnök irányításával pedig kerüljön sor az elhibázott alapszabály módosítására. Az elnökség továbbá haladéktalanul hozzon meg minden olyan döntést, amivel kapkodás nélkül lebonyolítható a pekingi téli olimpiai csapat utazása és részvétele. Ezt követően pedig nyíljék új fejezet a MOB 126 esztendős történetében – olyan új fejezet, amelyik ismét méltó lesz a megelőző egy és egynegyed századhoz, és zökkenőmentes felkészülést garantál a párizsi olimpiai játékokra is.”

A teljes levél ide kattintva olvasható el!

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: A hagyományos sportágakban nem befolyásolják a kvótaszerzési esélyeket a változások

Egyéb egyéni
10 órája

Sporttudományos konferenciát rendeztek a sportirányítás LA10 programjának keretében

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:41

MOB: május 17-én lesz a következő közgyűlés

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:34

A MOB és az MPB stratégiai megállapodást írt alá a BOM Alapítvánnyal

Egyéb egyéni
2025.03.28. 06:30

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

NOlimpia 2.0: a Kúria elutasította a népszavazás ügyét

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:30

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52
Ezek is érdekelhetik