Karate: „Egy isteni sugallat azt mondta: rúgd fejbe, meg tudod csinálni!”

Vágólapra másolva!
2021.12.23. 14:25
Mire elég két és fél másodperc? Például arra, hogy érmet nyerj az olimpián! Hárspataki Gábor tudta, ha nem csinál akciót a japán Nisimura Kent ellen a hátralévő két és fél másodpercben, akkor az álma sem valósul meg. Ekkor jött egy isteni sugallat, amely azt mondta neki: rúgd fejbe, meg tudod csinálni! Tíz részes videósorozatunk – amelyben sportolók idéznek fel emlékezetes győzelmeket, pillanatokat az elmúlt évekből, évtizedekből – második részében a tokiói olimpián bronzérmet szerző karatékával néztük meg közösen a 2021-es évek egyik legnagyobb bravúrját. 

Hárspataki Gábor élő példája annak, hogy soha nem szabad feladni.
A tokiói olimpián a férfi karatékák 75 kilogrammos versenyének A-csoportjában az utolsó mérkőzést Nisimura Kent ellen vívta,s nyernie kellett ahhoz, hogy bejusson az elődöntőbe. Két és fél másodperccel a vége előtt azonban még a japán vezetett 1:0-ra – erre szokták mondani, szinte reménytelen helyzet. A 25 éves sportoló azonban hideg fejjel tudott gondolkodni, és megtalálta a módját annak, hogy legyőzze ellenfelét. Videónkban ő maga kommentálja a Tokióban történt eseményeket.

Íme, az utolsó két és fél másodperc!

Mígaz első részben Lisztes Krisztiánnal repültünk vissza az időben 1995-be,a december 24-ei részben az év 2013, a helyszín Barcelona, Nagy Viktornak pedig„ma nem!” lehet gólt lőni a vízilabda vb döntőjében.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
22 órája

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Törőcsik és Hárspataki is éremért utazik a világjátékokra

Egyéb egyéni
2025.07.20. 12:58

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik