Bajorország: szombattól minden sportesemény zárt kapus lesz

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 13:50
null
Nem lesznek szurkolók az Augsburg szombati meccsén (Fotó: AFP)
Bajorországban csak zárt kapus sporteseményeket lehet rendezni a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt – közölte az MTI.

 

Ezt Markus Söder, a tartomány miniszterelnöke jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján. A rendelkezés szombattól lép érvénybe.

A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban a korlátozás az Augsburg–Bochum találkozót érinti, míg a második vonalban a Nürnberg ugyancsak üres lelátók előtt fogadja a Holstein Kielt a hétvégén.

Söder arról nem beszélt, meddig marad érvényben a rendelkezés, de korábban úgy nyilatkozott, hogy erre legalább az év végéig szükség lesz.

A címvédő Bayern München szombaton még nézők előtt játszhat, de csak azért, mert nem otthon, hanem legnagyobb riválisa, a Borussia Dortmund vendégeként lép pályára. Azt a találkozót 15 ezren tekinthetik meg, mivel a német kormány csütörtökön bejelentette, hogy a stadionok legfeljebb ötven százalékos kihasználtsággal, de maximum 15 ezer néző befogadásával üzemelhetnek.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik