Öttusa: 13 nemzet olimpiai érmesei levelet írtak a NOB-elnöknek

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 12:34
null
Marosi Ádám aláírja a levelet
Az összes magyar és brit, még élő olimpiai érmes öttusázó (valamint további 11 nemzet érmese) közös levelet írt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, Thomas Bachnak a lovaglás eltörlése kapcsán – derült ki a szerkesztőségünknek is elküldött közleményből.

 

A levél azzal kezdődik, hogy az öttusa sportban óriási a felfordulás, mert a nemzetközi szövetség (UIPM) egy titkos ülésen úgy döntött, a 2024-es párizsi olimpia után törli a lovaglást az öttusa programjából.

„Állítólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérésére törölték a lovaglást. Függetlenül attól, hogy ez igaz-e, mi, öttusázók személyesen kérjük önt, hogy erősen lépjen fel a döntés ellen.”

A sportolók úgy vélik, a lovaglás eltörlése megoldás helyett további problémákat okoz. Szerintük a megoldást az jelentené, ha az UIPM új vezetőséggel megfontolná a lovaglásra szakosodott munkacsoportjának javaslatait.

Magyar részről Vörös Zsuzsanna (olimpiai bajnok, 2004), Martinek János (2x olimpiai bajnok, 1988), Mizsér Attila (olimpiai bajnok, 1988), Fábián László (olimpiai bajnok, 1988), Balczó András (3x olimpiai bajnok, 1960, 1968, 1972), Török Ferenc (2x olimpiai bajnok 1964, 1968), Németh Ferenc (2x olimpiai bajnok, 1960), Benedek Gábor (olimpiai bajnok, 1952), Balogh Gábor (olimpiai ezüstérmes, 2000), Szombathelyi Tamás (2x olimpiai ezüstérmes, 1980), Horváth László (olimpiai ezüstérmes, 1980), Maracskó Tibor (olimpiai ezüstérmes, 1980), Bakó Pál (olimpiai ezüstérmes, 1972), Kovács Sarolta (olimpiai bronzérmes, 2020), Sasics Szvetiszláv (olimpiai bronzérmes, 1976), Kancsal Tamás (olimpiai bronzérmes, 1976), Török Ottó (olimpiai bronzérmes, 1964) és Marosi Ádám (olimpiai bronzérmes, 2012) írta alá a levelet.

Legfrissebb hírek

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:34

98 éves Benedek Gábor, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:20

Öttusa: öt magyar döntős a férfiaknál a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.22. 16:50

Öttusa: Guzi Blanka az A-, Zemán Zóra a B-csoportot megnyerve döntős a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.21. 21:02

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Bauer Blanka csoportgyőztesként jutott be az elődöntőbe

Egyéb egyéni
2025.03.19. 22:05

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Öttusa: az első hazai viadal következik az új lebonyolítás szerint

Egyéb egyéni
2025.03.19. 11:01
Ezek is érdekelhetik