WADA: ismét felfüggesztette a moszkvai labor működését

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 12:24
null
A moszkvai labor működése továbbra sem szabályos (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ismét felfüggesztette a moszkvai laboratórium működését.

Tavaly januárban a nemzetközi szervezet már ideiglenes felfüggesztéssel büntette az orosz fővárosban működő labort, másfél hónappal azt követően, hogy laboratóriumi eredmények manipulálása miatt a WADA négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől. A büntetést utóbb a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két esztendőre csökkentette.

Ezúttal azért vonta be működési engedélyt a WADA a moszkvai létesítménytől, mert az nem felelt meg az etikai és laboratóriumi normáknak. A WADA friss bejelentése alapján a laboratórium így „továbbra is jogosulatlan marad sportolókkal kapcsolatos vérmintáknál a biológiai útlevél ellenőrzésére vagy bármilyen más formájú doppingellenes vizsgálat elvégzésére”. Az útlevél adataival nyomon követhetők a különböző biológiai összetevők gyanús változásai, amelyek doppinghasználatot jeleznek.
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) tagadta, hogy a laboratóriumban tárolt adatokat szándékosan megváltoztatták volna. A labornak 21 nap áll rendelkezésére, hogy a döntés ellen fellebbezésért a CAS-hoz forduljon.

A moszkvai labor akkreditációját 2015-ben szabálytalanságok miatt már megvonta a WADA, miután fény derült arra, hogy Oroszországban intézményesen folyt a doppingolás, de 2016-ban részben helyreállította a működését a biológiai útlevél programmal összefüggésben.

 

Legfrissebb hírek

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56
Ezek is érdekelhetik