Rg-vb: a csúcstartó Averina átgondolja, folytatja-e a karrierjét

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 15:39
null
Gyina Averina nem tudja, folytatja-e a pályafutását (Fotó: AFP)
Az immár 18-szoros világbajnok orosz ritmikus gimnasztikázó, Gyina Averina  a következő hetekben átgondolja, folytatja-e pályafutását – írja az MTI.


A sportág 23 éves klasszisa azután nyilatkozott erről, hogy a Kitakjusúban rendezett és vasárnap zárult világbajnokságon felülmúlta honfitársnője, Jevgenyija Kanajeva rekordját (17) a vb-győzelmek számát illetően.

„Most elsősorban pihenésre van szükségem, de hangsúlyozom, hogy nincsenek egészségi gondjaim, a testem tökéletes állapotban van” – nyilatkozta.

Averina gyűjteményében jelenleg 15 egyéni és három csapatarany, továbbá három ezüst és egy bronz szerepel, a tokiói nyári olimpián másodikként végzett egyéni összetettben, amellett tízszeres Európa-bajnoknak is vallhatja magát.

A 18 darabosra növelt világbajnoki aranykollekciója mellett esetében az is egyedi, hogy Kitakjusúban – 2017, 2018 és 2019 után – megszakítás nélkül a negyedik vb-címét gyűjtötte be egyéni összetettben, a sportág történetében először.

A Japánban rendezett vb zárónapján az együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntőit rendezték. Öt labdával az oroszok, három karikával és két pár buzogánnyal pedig az olaszok győztek.

EREDMÉNYEK
ÖT LABDA

1. Orosz RG Szövetség 46.000 pont
2. Olaszország 45.600
3. Japán 44.500

HÁROM KARIKA ÉS KÉT PÁR BUZOGÁNY
1. Olaszország 42.275
2. Orosz RG Szövetség 40.950
3. Japán 40.900

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24

Párizs 2024: az orosz rg-tudásra nyugaton is szükség van

Párizs 2024
2024.08.10. 08:04

Párizs 2024: német siker ritmikus gimnasztikában

Párizs 2024
2024.08.09. 17:58
Ezek is érdekelhetik