Hornyák Zsolt a szünetekben javít; Vad Lajost nem érte váratlanul a menesztése

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 00:01
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia 48 esztendős vezetőedzője arra használja fel a bajnoki szüneteket, hogy csapata legnagyobb hiányosságain javítson. Lapunknak elmondta, ezúttal a helyzetek kihasználása került előtérbe, hiszen a befejezéseket nem lehet eleget gyakorolni. A szakvezető kifejtette, Libor Kozák személyében jó játékost, rutinos csatárt igazoltak, ám ő túl sok időt hagyott ki, s 32 évesen már nem nyeri vissza olyan könnyen az erejét, de így is nagy segítségére van az együttesnek. Megkérdeztük azt is, az elmúlt idény második helyezése után ezúttal is elérhetőnek tartja-e a dobogót?Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia 48 esztendős vezetőedzője arra használja fel a bajnoki szüneteket, hogy csapata legnagyobb hiányosságain javítson. Lapunknak elmondta, ezúttal a helyzetek kihasználása került előtérbe, hiszen a befejezéseket nem lehet eleget gyakorolni. A szakvezető kifejtette, Libor Kozák személyében jó játékost, rutinos csatárt igazoltak, ám ő túl sok időt hagyott ki, s 32 évesen már nem nyeri vissza olyan könnyen az erejét, de így is nagy segítségére van az együttesnek. Megkérdeztük azt is, az elmúlt idény második helyezése után ezúttal is elérhetőnek tartja-e a dobogót?

Az Eurokupából való váratlan kiesés után azonnali hatállyal menesztették a Vasas férfi vízilabdacsapatának tapasztalt trénerét, Vad Lajost. A kétszeres magyar bajnok edző lapunknak elmondta, nem érte váratlanul a klub döntése, az élsportban ugyanis benne van a vereség is, és ez a szakma nem életbiztosítás. Amikor a Vasas az OSC-től érkező A-Híd névadó szponzorálásával 2020-ban elkezdett építkezni, mindenki jó döntésnek gondolta a kinevezését, hiszen a jelenkori hazai vízilabdázásban az 56 éves tréner rakta össze a legtöbb jó csapatot. A Vasas kerete azonban a tavalyi nyár után az idén is nagy változáson esett át.

Jelenleg a világranglista 126. helyen álló Gálfi Dalma Magyarország legmagasabban rangsorolt női játékosa. Január negyedikén még csak 220. volt, vagyis szűk tíz hónap alatt kilencvennégy helyet jött előre. Nem véletlenül nyilatkozta azt a Nemzeti Sportnak, hogy ez az év olyan, amelyre nagyon szívesen gondol majd vissza, hiszen túlteljesítette a célját. A főtábla az Australian Openen már csak a hab lenne a tortán. Gálfit egyelőre a rövid távú célok foglalkoztatják, a távolabbi az lenne, hogy az összes Grand Slamen a főtáblán indulhasson. Ha év közben betör a legjobb százba, szeretné ott megtartani a helyét.

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
12 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30
Ezek is érdekelhetik