Vívás: Boczkó Gábor a magyar jelölt az Európai Vívószövetség végrehajtó bizottságába

Vágólapra másolva!
2021.09.08. 09:31
null
Boczkó Gábor a magyar jelölt az Európai Vívószövetség végrehajtó bizottságába (Fotó: Tumbász Hédi)
A hét végén Szocsiban rendezik az Európai Vívószövetség (EFC) tisztújító kongresszusát, amelyen Boczkó Gábor ismét megpályázza a végrehajtó bizottsági tagságot – számolt be róla az MTI.


Az idén fennállásának harmincadik születésnapját ünneplő kontinentális szövetség tisztújításán a magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök és Boczkó Gábor sportigazgató képviseli.

„Szombaton kerül sor a tisztségviselők megválasztására, a végrehajtó bizottságba a jelöltünk továbbra is Boczkó Gábor, aki versenyzői pályafutásának befejezése óta tagja a testületnek, és szeretnénk, ha tovább folytathatná az előző ciklusban elkezdett munkáját” – mondta az MTI-nek Tamás Henriette, aki arról is beszélt, hogy aki a koronavírus miatt nem tud elutazni a Fekete-tenger partján lévő városba, a technika segítségével vehet részt a kongresszuson és a voksoláson.

A vívófőtitkár jelezte, reméli, hogy a tanácskozáson a versenynaptárt is sikerül elkészíteni, és eldől a Plovdivba tervezett Európa-bajnokság, valamint a körversenyek sorsa is.

Legfrissebb hírek

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

Vívó Eb: a férfi párbajtőrt leszámítva megvan a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.02. 20:17

Szilágyi Áron visszatér a pástra Szöulban

Egyéb egyéni
2025.04.30. 16:57

Boczkó Gábor: Jól jönnek a megszerzett pontok

Egyéb egyéni
2024.11.12. 11:01

Továbbra is Boczkó Gábor a vívók kapitánya

Egyéb egyéni
2024.10.04. 11:12

Boczkó Gábor: Nyugodtan felül lehet múlni az én elvárásaimat

Párizs 2024
2024.08.03. 09:40

Dancsházy-Nagy Tamás: Nagyon a csapatra készültünk

Párizs 2024
2024.08.03. 00:23
Ezek is érdekelhetik