Öttusa: öt magyar érem a katonai világbajnokságon

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 19:29
null
Demeter Bence aranyérmes lett (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap – archív)
Öt érmet, közte két aranyat szereztek a magyar versenyzők a Lengyelországban rendezett katonai öttusa-világbajnokságon.

A lengyelországi öttusabázison, Drzonkówban remek magyar eredmények születtek – amint arról Kállai Ákos női szövetségi kapitány, a csapat vezetője az MTI-t tájékoztatta.

„A férfiak váltóversenyében ezüstéremmel hangolt a Demeter Bence, Kasza Róbert kettős, majd a hagyományos versenyben is jól szerepeltek a fiúk: Demeter arany-, Bruckmann Gergő bronzérmes lett, Kasza a tizenötödik helyen ért célba, és a csapat egységes teljesítményt nyújtva szintén a dobogó tetejére állhatott” – mondta a kapitány, majd hozzátette, hogy a vívás ezúttal is meghatározó szám volt. A fiatal Bruckmann 21 győzelmet szerzett a páston, és ezzel megalapozta jó szereplését.

„Gergő végre pozitívan jött ki az éremért folyó versenyből, élni tudott a lehetőséggel, nem nyomta össze a tét. A rutinos Demeter két győzelemmel kevesebbet szerzett ugyan, de a többi számban jól teljesítve viszonylag könnyedén lett aranyérmes” – foglalta össze a történteket Kállai Ákos.

A nőknél rajthoz állt a friss olimpiai bronzérmes Kovács Sarolta, aki két fiatal versenyzővel, Guzi Blankával és Simon Saroltával az oldalán csapatban bronzérmet nyert. Egyéniben Guzi hatodik, Simon nyolcadik, Kovács tizenötödik lett.

„Nagyon jó záró számot teljesítettek a lányok, az ötödik helyről futottak fel a harmadikra” – összegzett Kállai Ákos.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45
Ezek is érdekelhetik