Csupasport: vonzotta, hogy triatlonozni menő

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 17:11
A pécsi Mecsek Maraton Team amatőr sportolója, Németh Norbert alig öt éve kezdett futni, két hete pedig teljesítette élete első hosszútávú triatlonversenyét is, ahol egyből dobogós helyezést ért el. A Csupasport beszélgetett vele.

„Egészen pontosan 2016 júniusában léptem rá az életmódváltás útjára – kezdi a 39 éves Németh Norbert a Csupasportnak adott interjúját. – Egy szombati nap reggelén még élcelődtem is későbbi csapattársam, Horváth Nelli aktuális futós posztján, miközben valami utazásos magazinműsort néztem a kanapén és csipszet tömtem hozzá, hogy márpedig futni még a busz után sem fogok soha, és amúgy is ez micsoda hülyeség.”

Ebéd után valamiért mégis felhúzott egy régi sportcipőt és elindult futni. Két kilométerig jutott, igaz, mindent kiadott magából. Innen pedig nem volt többé megállás, nyilván a kilók is elkezdtek leolvadni, még a jegygyűrűjét is be kellett vetetni egy mérettel, de már cipőből is egy számmal kisebb méretet hord.

Nem sokkal több mint egy év múlva lefutotta a maratoni távot, majd a triatlonra váltott és most már élete első ironmanjére készül. A Németh Norberttel készült teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ide kattintva.

Oldalunkon ezen kívül megtalálják az októberi szabadidős eseménynaptárat, és egy interjút Pásztory Krisztiánnal, a Kékes Kutató Mentőcsoport tagjával, aki 2017-es bokatörése után napra pontosan egy évre nagy tettet hajtott végre, de hogy mit, azt ő maga meséli el. „Egészen pontosan 2016 júniusában léptem rá az életmódváltás útjára – kezdi a 39 éves Németh Norbert a Csupasportnak adott interjúját. – Egy szombati nap reggelén még élcelődtem is későbbi csapattársam, Horváth Nelli aktuális futós posztján, miközben valami utazásos magazinműsort néztem a kanapén és csipszet tömtem hozzá, hogy márpedig futni még a busz után sem fogok soha, és amúgy is ez micsoda hülyeség.”

Ebéd után valamiért mégis felhúzott egy régi sportcipőt és elindult futni. Két kilométerig jutott, igaz, mindent kiadott magából. Innen pedig nem volt többé megállás, nyilván a kilók is elkezdtek leolvadni, még a jegygyűrűjét is be kellett vetetni egy mérettel, de már cipőből is egy számmal kisebb méretet hord.

Nem sokkal több mint egy év múlva lefutotta a maratoni távot, majd a triatlonra váltott és most már élete első ironmanjére készül. A Németh Norberttel készült teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ide kattintva.

Oldalunkon ezen kívül megtalálják az októberi szabadidős eseménynaptárat, és egy interjút Pásztory Krisztiánnal, a Kékes Kutató Mentőcsoport tagjával, aki 2017-es bokatörése után napra pontosan egy évre nagy tettet hajtott végre, de hogy mit, azt ő maga meséli el.

Legfrissebb hírek

Az aranyéremért ment, ez pedig össze is jött a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20

Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

Csupasport
2025.10.08. 16:08

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
2025.10.03. 15:06
Ezek is érdekelhetik