Száztíz éve a magyar fővárosban ülésezett a NOB

A Magyarországot 1894. június 23-i megalakulása óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) képviselő Kemény Ferenc 1907 áprilisában lemondott tisztségéről, a néhány nap múlva sorra kerülő hágai NOB-ülésre Muzsa Gyulát jelölte ki a közoktatásügyi minisztérium. Az 1908-as londoni nyári játékokig a Magyar Olimpiai Bizottságot esetről esetre, vagyis az olimpiai részvételre szóló meghívók kézhezvétele után szervezték meg, ebből következően nem végzett állandó munkát. A helyzet azután sem változott, hogy 1909-ben gróf Andrássy Gézát állandó elnökké, Muzsa Gyulát társelnökké nevezte ki a kultuszminiszter. Azonkívül, hogy mint a NOB két magyar tagja részt vettek a nemzetközi olimpiai szervezet berlini (1909) és luxembourgi (1910) konferenciáján, más eseményt nem jegyeztek fel az annalesekbe. Igaz, a berlini ülés szép sportdiplomáciai sikert hozott, hiszen a NOB Muzsa Gyulát kérte fel, hogy gyűjtse össze és dolgozza fel az amatőrség kérdésében az európai országokból érkező válaszokat. Ugyancsak említésre méltó, hogy az 1910. évi NOB-ülésnek eredetileg Budapest adott volna otthont, ám ahogy a Keresztényi József által szerkesztett  A MOB története  I. köte­tében olvasható, „a belpolitikai válság (a Függetlenségi Párt kettészakadása, az országgyűlés feloszlatása, a kormány átalakítása stb.) miatt nem kerülhetett rá sor”.

Hirtelen élet költözött azonban a MOB-ba és vezetőibe, amikor 1910-ben megérkezett az 1912-es stockholmi olimpiára szóló meghívó, illetve egyértelművé vált, hogy 1911-ben már valóban a magyar fővárosban tartja fórumát a NOB. A május 23–28-ra időzített, mára feledésbe merülő, ugyanakkor megannyi újításról döntő esemény jelentőségét híven tükrözi, hogy ezután csak egyszer, 1995-ben gyűltek össze a Nemzetközi Olimpiai Bizottság küldöttei Budapesten.

A tanácskozások helyszíne az első MOB-elnök, Berzeviczy Albert vezette Magyar Tudományos Akadémia díszterme volt, ahol Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök kezdte a köszöntők sorát, utána Fülepp Kálmán főpolgármester beszélt, őt követte Pierre de Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok atyja, a NOB elnöke, majd a budapesti üléssorozat fővédnökségét elvállaló király, I. Ferenc József képviseletében József főherceg szólt a megjelentekhez. Coubertin igen hatásos szónoklatot tartott, amelyről a Nemzeti Sport tudósítója megállapította, hogy      „a magyar erények, erkölcsök és képességeknek még a Vilmos császár millenáris beszédjénél is nagyobb himnusza volt”.

A lelkes Coubertin a magyar sport dicsőségét hangoztatva a népszerű ókori bölcsességet (mens sana in corpore sano – ép testben ép lélek) is erőtlennek találta, és ha úgy tetszik, az újabb korhoz igazítva módosította:

„Az erőnek, a béke erejének kultuszát hirdetem, amely nélkül ezen a világon – felfogásom szerint – nem lehetséges sem rend, sem haladás. Nem az annyiszor idézett latin közmondás az, amelyet tőlem várnak, hanem ha már mindenképpen latinul kell zárnom szavaimat ebben az országban, ahol annyit beszéltek latinul, hát íme, hadd idézzem: Mens fervida in corpore robusto. (Tetszés.) Azaz edzett testben lángoló szellem. Ez az, ami e pillanat szükségletének megfelel. Corpus robustum, ezt igyekeztünk megteremteni a 15 évvel ezelőtt tartott első athéni olimpiád óta, és a mens fervida jelenti azt az egész artisztikus és irodalmi mozgalmat, amellyel az olimpiádokat nemesíteni és tökéletesíteni óhajtottuk.” (Coubertin visszaemlékezéseiben a „mens fervida in corpore lacertoso” – izmos testben lángoló szellem – szerepel)

Ahogy a többi, a soros olimpiát megelőző évben tartott ülésen, a budapestin is terítékre kerültek az ötkarikás program változtatására tett javaslatok. Az elsőbbség jogán kezdjük Coubertin dédelgetett gyermekével, a (modern) öttusával, amelyet korábbi kétszeri kísérletére sem adoptáltak a NOB-tagok, elszomorítva a bárót. Nem ragaszkodott hozzá mindenáron, de aztán Magyarországon – ahogy később ő fogalmazott – a sport szent szelleme megvilágosította a küldötteket, és zöld utat kapott a pentatlon. Coubertin a lövészet helyett az evezést látta volna szívesen a vívás, úszás, lovaglás, futás mellett, de elismerte, tovább bonyolította volna az amúgy sem egyszerű szervezést. A svéd szervezőbizottság elnöke, Viktor Balck ezredes homlokráncait például jelentősen gyarapította Coubertin határozott kérése, hogy – miután a saját jószágok szállítását kevesen tudnák megoldani – nekik kell készenlétben tartaniuk megfelelő számú lovat az 1912-es játékokon.

Ha már Balckot említettük, a NOB svéd alapító tagja indítványozta, hogy téli olimpiát is tartsanak, ám a norvégok és a svédek kivételével leszavazták az előterjesztést. Főként az amerikaiak ágáltak ellene, mondván, csak a korcsolyázást űzik világszerte, a többi téli sportágat kizárólag az északi országokban gyakorolják. Szintén svéd javaslat volt a kétkezes gerelyvetés programra tűzése, vagyis a versenyzők jobb és bal kézzel is bizonyítsák tudásukat. A konferencia nem támogatta az ötletet, egészen addig, míg a leendő házigazda képviselői felvetették, hogy ez esetben visszalépnek a rendezéstől...

Miután az ökölvívás rendőri tilalom alatt állt Svédországban, hiába kérték az angolok, a boksz nem került műsorra, ugyanakkor bővült az úszószámok sora. A már meglévő hatot – angol, magyar, német felvetésre – további kilenccel (!) szerették volna kiegészíteni, ám mert a sportág versenyeit az atlétikai viadalok után, este nyolc órai kezdettel tervezték megrendezni, éjfél után értek volna véget... – ezért      „azokat fogják programba illeszteni, amelyekre nézve valamennyi nemzet óhaja megnyilvánul”.      Végül három számmal – férfi 400 méter mell, női 100 méter gyors, női 4x100 méter gyorsváltó – toldották meg az úszóműsort. Az ülés negyedik napján, május 26-án terjesztették be a MOB indítványát, hogy az 1916-os olimpiai játékoknak Budapest adhasson otthont. Nagy reményeink nem fűződhettek a házigazdaszerephez, sokkal nagyobb eséllyel pályázott a feladatra Németország és Egyiptom – a 1913-ban tartott ülésen végül Berlin kapta meg a rendezési jogot, más kérdés, hogy az első világháború mindent felülírt.

Az 1911. május 23–28-i NOB-ülést kísérőprogramok garmadája körítette. A harmadik nap délutánján például nagyszabású sportünnep vette kezdetét a Margitszigeten: látványos tornabemutató, atlétikai verseny és dunai díszfelvonulás (zászlókkal feldíszített száz csónakkal) szórakoztatta a vendégeket. Akik ebédről ebédre, fogadásról fogadásra jártak. Coubertin elnököt és a NOB-tagokat Berzeviczy Albert, a képviselőház elnöke fogadta a parlamentben, a külföldi újságírók és a főrendek karzatán elhelyezkedve hallgatták a tisztelt ház tanácskozását, miközben gróf Andrássy Géza és Muzsa Gyula szolgáltak magyarázatokkal. Andrássy gróf villáját is felkeresték a vendégek, a házigazda bemutatta felbecsülhetetlen értékű műkincseit és relikviáit, többek között Rubens, Van Dyck, Kupecky, Munkácsy, Tiziano, Veronese több ismeretlen festményét vagy II. Rákóczi Ferenc citromfából készült tábornagyi vezénylő botját.

S hogy Coubertin jól érezte magát nálunk, azt a MAC klubházában öntötte szóba legérzékletesebben – az Ujság beszámolója szerint azt hitte, hogy a paradicsom messze Keleten van, de már itt, Budapesten megtalálta.