Sportlövő Eb: Major döntős, Sike egy körrel maradt le a kvótáról

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 11:05
null
Sike Renáta lemaradt a kvótáról (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Női sportpisztolyban Sike Renáta 10. lett, és egyetlen körrel maradt le a tokiói kvótáról, míg Major Veronika bejutott a fináléba az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokságon.
A 30+30 lövéses szám hétfői 30, úgynevezett pontlövészete után mindhárom magyar biztató helyen állt, a már tokiói induló Major, illetve a 2014-ben világbajnoki bronzérmes Sike egyaránt 290 körrel zárt, előbbi a 11., utóbbi a 14. helyen, míg Csonka Zsófia, a szám 2015-es Eb-győztese 288 kört ért el és a 25. lett.

A keddi folytatásban, amikor 30 rapid lövés következett, az első csoportban Major és Sike lépett lőállásba és mindketten jó teljesítményt nyújtottak, előbbi 294, utóbbi 291 kört produkált. Az már ekkor látszott, hogy 584 körrel a keszthelyi pisztolyos döntője szinte biztosra vehető, a BHSE versenyzője viszont 581-gyel a nyolcas döntőbe jutás határán lesz. A második csoportban Csonka 288 kört tudott hozzátenni addigi eredményéhez, így ő neki nem volt esélye a fináléra, 27. lett, Sike sorsa pedig az utolsó lövéseken múlott.

Végül kiderült, hogy a döntőhöz 582 kör kellett ezúttal, s ami még bosszantóbb lehet Sike Renáta számára, hogy a nyolcba egyetlen olyan lövő került be, akinek még nem volt kvótája, az az egy pedig éppen a nyolcadik orosz Margarita Csernusova volt, akit körazonosság esetén megelőzött volna, mivel neki több belső tizese volt. A döntő 12 órakor kezdődik.
Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
7 órája

Major Veronika hatodik lett a puska, pisztoly és korong Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 18:30

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46
Ezek is érdekelhetik