Öttusa-vb: férfi versenyzőink mindegyike bejutott a döntőbe

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 21:32
null
Bereczki Richárd (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A férfiak kvalifikációjával és a nők körvívásával folytatódott a kairói öttusa-világbajnokság. A férfi fináléba mind a négy magyar versenyző bejutott.

 

Százszázalékos teljesítményt nyújtottak férfi versenyzőink a kairói világbajnokság selejtezőjében, hiszen mind a négy öttusázónk, Bereczki Richárd, Demeter Bence, Kardos Bence és Marosi Ádám is ott lehet majd a szombati körvívásban, illetve a vasárnapi döntőben.

Pedig az A-csoport záró számát nem könnyítették meg a szervezők, a laser run táblarendszere többször is elromlott, így háromszor is módosítani kellett a verseny rajtját, ennek megfelelően Demeter Bence – aki lábsérüléssel bajlódik – háromszor is bemelegített a versenyszámra. A három csoportban zajló selejtezőben mind a négy öttusázónk direkt kvalifikációval ment tovább, azaz mindannyian csoportjuk legjobb tíz versenyzője között zártak.

 „Elégedettek lehetünk, hiszen rég volt már olyan, hogy mind a négy versenyzőnk bejutott az egyéni döntőbe”    – értékelt Martinek János férfi szövetségi kapitány.

Pénteken a nők teljesítették a döntő körvívását is, amelyben Alekszejev Tamara és Gulyás Michelle is remekelt a páston, mindkét versenyzőnk 22-22 tussal fejezete be a versenyt, míg Guzi Blanka gyengébben szerepelt, 10 győzelemmel zárta a számot.

VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ 
Férfiak. Selejtező. A-csoport:   
1. Ahmed Elgendy (egyiptomi) 1103, ...4. Demeter Bence (magyar) 1101.  B-csoport:    1. Valentin Belaud (francia) 1101, ...7. Kardos Bence (magyar) 1079, ...9. Marosi Ádám (magyar) 1077.  C-csoport:  1. Pavlo Zvedenjuk (ukrán) 1111, ...6. Bereczki Richárd (magyar) 1107

Legfrissebb hírek

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
8 órája

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
15 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45

Öttusa Eb: Négy magyar elődöntős a férfiaknál is Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 20:23
Ezek is érdekelhetik